juhász hajnalka
Juhász Hajnalka a közelgő elnökségről: nagyon erős hangot fogunk megütni az Európa Tanácsban
"Demonstrálnunk kell a tagállamok előtt, hogy számunkra fontosak a keresztény értékek, az alkotmányos hagyományok és a kulturális örökség" - hangsúlyozta portálunknak adott interjújában Juhász Hajnalka azzal összefüggésben, hogy május 21-től, azaz péntektől hazánk tölti be az Európa Tanács soros elnökségét. A miniszteri biztos kiemelte: az Európa Tanács az EU-nál is több európai országot tömörítő szervezet, ahol bár az utóbbi időben a liberális témák domináltak, mégis nagy potenciálok rejtőznek. Juhász Hajnalka elmondta, a magyar elnökség programjában kiemelt helyet kap majd az őshonos kisebbségek kérdése, annál is inkább, mivel az Európai Bizottság, amelynek az utóbbi időben több lehetősége lenne jogalkotási aktust kezdeményezni a témában, mégis mindig visszalép ebből a történelmi pillanatban...Ön tudja, hogyan készülnek a kormánypárt női politikusai a Húsvétra? – Megmutatjuk képekben!
Az idei húsvét is máshogyan alakul a koronavírus-járvány miatt, mégis sokan várják, hogy megéljék a húsvét üzenetét. A kormánypárt női politikusai megosztották, hogyan készülődnek. Juhász Hajnalka, Novák Katalin és Dunai Mónika is megmutatták!Szorongásainkat nem a radikalizmus, hanem a hiteles és reális környezetvédelmi vállalások oldhatják fel - Juhász Hajnalka a konzervatív zöldpolitikáról (PS-interjú!)
Nincs visszaút, a klímavédelmi célokat meg kell valósítani, de csak reális vállalásokkal – fogalmazott portálunknak adott interjújában Juhász Hajnalka, akit többek közt arról faggattunk, valóban belül vörös-e, aki kívülről zöld. A KDNP alelnöke elmondta, a baloldali sajtó és politikusai igyekeznek a kormányoldalra égetni a természetvédelem negligálásnak bélyegét, ugyanakkor hozzátette, hogy a kormány környezetvédelmi sikerei meglehetősen szerényen lettek kommunikálva. Juhász Hajnalka kiemelte, a magyar Országgyűlésben is egyre gyakrabban megmutatkozó baloldali politikai retorika a környezetvédelem álarcában a félelemkeltésre alapozva teremt feszültséget a társadalomban. Mint hozzátette, a konzervatív oldal fegyvere a szakmaiatlan riogatással szemben a felkészültség, és a reális, teljesíthető célok megfogalmazása. A kereszténydemokrata képviselőnőt az Európa Tanács közelgő magyar elnökségével kapcsolatos kinevezéséről és feladatairól is kérdeztük.Saját hazáját ócsárolta a jobbikos Brenner a CEU és a genderoktatás mellett kardoskodva egy uniós jelentésben
Végképp különös irányt vett a Jobbik néppártosodása, helyesebben maga a Jobbik is, miután már az Európa Tanács nemzetközi közönsége előtt is hitet tesznek a genderoktatás és a CEU védelme mellett. A jobbikos Brenner Koloman pénteken elfogadott saját jelentésében ugyanis – az Európa Tanács gyakorlatától teljesen idegen módon – saját hazáját citálta elő negatív példaként. Brenner ezzel lényegében ugyan precedenst is teremtett, ugyanakkor vélhetően még az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének Etikai Kódexét is megsértette, amely elvileg tiltja az ilyesfajta nyilvános árulkodást...Juhász Hajnalka üzenete a fiataloknak: Olyan jó, hogy vagytok nekünk!
Olyan jó, hogy vagytok nekünk, kedves Fiatalok! Nélkületek sokkal kevesebb lenne a világunk. Nem lenne benne annyi útkeresés, szín és hang, ami arra inspirál minket, hogy folyamatosan tágítsuk világlátásunkat, más oldalról is nézzük a dolgokat – írta közösségi oldalán Juhász Hajnalka, a KDNP országgyűlési képviselője, a KDNP alelnöke a Fiatalok Világnapján.Aláírásgyűjtés – Még senki nem dőlhet hátra, csak győzzék az uniós szerverek!
Hiába, hogy elvileg összegyűlt az egymillió aláírás a Székely Nemzeti Tanács nemzeti régiókról szóló kezdeményezéséhez, hiába, hogy a hajrában csak szerdán mintegy 184 ezer aláírás gyűlt össze, hiába, hogy a nagy lelkesedés miatt lefagytak az uniós szerverek, még senki nem dőlhet hátra – hangsúlyozta portálunknak Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, aki a kezdeményezés további támogatására buzdított csütörtök éjfélig. Ugyanakkor hangsúlyozta: az aláírások magas száma már most jelzi, hogy a kisebbségek önigazgatási igényét mindenkinek, minden hisztériakeltés nélkül tiszteletben kell tartani. Juhász Hajnalka, a KDNP alelnöke portálunknak azt hangsúlyozta: a magyar emberek összefogása látványosan felülírja azt a lélektani hiátust, amely a Gyurcsány-párt lelkületéből vagy a Párbeszéd politikusaiból hiányzik.KDNP: az isztambuli egyezmény ellentétes a kormány migrációs politikájával
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) politikai nyilatkozatot terjesztett hétfőn az Országgyűlés elé az isztambuli egyezmény ratifikációjának és kötelező hatályának elutasításáról. A kisebbik kormánypárt szerint az egyezmény egyes pontjai ellentétesek a kormány migrációs politikájával.KDNP: kiállunk a kárpátaljai magyarok oktatási és nyelvi jogainak visszaszerzése mellett
A KDNP kiáll a kárpátaljai magyarok oktatási és nyelvi jogainak visszaszerzése mellett - mondta Juhász Hajnalka, a KDNP országgyűlési képviselője keddi sajtótájékoztatóján. Juhász Hajnalka idézte a külgazdasági és külügyminiszter napirend előtti parlamenti felszólalását és megerősítette: a magyar kormány továbbra is elkötelezett a kárpátaljai magyarok oktatási és nyelvi jogai ügyében. Jelezte: a KDNP egyetért azzal, hogy mindaddig blokkolni kell az Ukrajna-NATO tanácsüléseket, ameddig Ukrajna a kárpátaljai magyarok oktatási és nyelvi jogait nem állítja vissza.Juhász Hajnalka a Polbeatben: Meg kell küzdenünk azért, hogy a keresztény identitás megmaradjon a 21. században (videó)
Miközben a balliberális oldal idehaza mindenáron uralni akarja a klímaügyet, a méhreptetés és a szélerőmű fújkálás agyrém ötletein kívül semmilyen konkrét elképzelésük, valós cselekvési tervük nincsen. Mi, a keresztény-konzervatív politikai oldalon azonban úgy gondolkozunk, hogy az Isten által teremtett környezet a legfontosabb értékünk, ezért felelős döntéseket és konkrét intézkedéseket fogunk hozni ennek megóvása érdekében - mondta a heti Polbeatben Juhász Hajnalka, a KDNP országgyűlési képviselője. A politikust Stefka István és Ferkó Dániel kérdezték arról is, hogy hogyan lehet a mindent átható liberális korszellemmel szemben egy vonzóbb alternatívát kínálni a mindennapjaikat a virtuális térben élő fiatalabb generációk számára. A műsorban szóba került cigány-magyar együttélés a gyöngyöspatai fejlemények kapcsán, illetve megemlékeztek a kommunizmus áldozatainak emléknapjáról is. A képviselőasszony ennek kapcsán úgy fogalmazott: mivel Európa mára elvesztette keresztény gyökereit, ezért a brüsszeli politikusok többsége nem akar szembesülni a kommunizmus bűneivel.Ajánljuk még