justin trudeau
Drákói szigort vezet be Kanada a civil szervezetek ellen, őket viszont senki nem támadja ezért
Miközben a haladó Nyugat hazánkat ostorozza a civil törvény miatt, Kanadában éppen egy ugyanilyet szeretnének bevezetni úgy, hogy egy olyan törvénymódosítást próbálnak elfogadni, amely megakadályozza, hogy külföldről finanszírozott civil szervezetek beleszólhassanak a legkésőbb 2019-ben kiírandó választások eredményeibe, de megfaragnák a kampánypénzeket, illetve rövidítik a választási kampány idejét is. Azt gondolhatnánk, hogy a Facebook letiltási botrányai, és az amerikai elnökválasztásba állítólag belepiszkáló oroszok miatt van az egész, valójában viszont nagyon úgy néz ki, hogy csak nem tudják, mit cselekszenek. Lehet, hogy Kanadának végleg vége: kiderült, a jobboldal is feminista
Elmúltak már a régi szép idők, amikor mindenki tudta, hogy ki kivel van. A Warcraftban például voltak az emberek, akiknek zászlója alatt egyesültek a törpék, a tündék és az egyéb “tiszta” teremtmények, az orkok táborában pedig a koboldok, az ogrék, a sárkányok és egyéb démoni dolgok harcoltak. Hát manapság már nem így van, ennek pedig ékes bizonyíték a kanadai konzervatív párt nemrég megválasztott vezetője Andrew Sheer, akiről a napokban egy interjúban kiderült, hogy bizony feminista és sok szempontból a trudeau-i vonalat követi. Nem világos, hogy a pártelnöknek teljesen elment-e az esze, és elvonagáborosdik-e lassan, vagy csak egy kampányfogásról van szó, amivel a balodlalról szeretne támogatókat behúzni. Sehogy sem túl jó a helyzet.