kábítószer birtoklása
Vádat emeltek hat kábítószer-kereskedő ellen
Hat férfival szemben emelt vádat a Fővárosi Főügyészség, börtönt, illetve fegyházbüntetést indítványozva kábítószer-kereskedelem, valamint -birtoklás miatt. A főügyészség hétfői közleménye szerint négy, 26 és 37 év közötti férfi Budapesten és Vecsésen amfetamint és hasist árult.Három dílert fogtak el Pest megyében
Kábítószer-kereskedelem miatt indított nyomozást egy dunaharaszti, egy halásztelki és egy szigethalmi férfival szemben a rendőrség, további hét embert kábítószer birtoklásával gyanúsítanak – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda vasárnap a police.hu oldalon.Újabb nagyértékű drogfogás Budapesten
A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói szerda délelőtt kábítószerrel való kereskedelem gyanújával vettek őrizetbe két férfit Kőbányán. Egyikük autójában harmincöt kilogramm marihuánát találtak, majd a két férfi lakásában a házkutatások során további tizenkilencmillió forint készpénzt. A lefoglalt anyag értéke meghaladja a nyolcvanhét millió forintot – írta meg a police.hu.Krokodilt és kígyót is találtak a rendőrök egy dunaharaszti házban
Aligátorteknőst, krokodilt, kígyót és kábítószergyanús növényi palántákat is találtak a rendőrök egy dunaharaszti házban – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton, a police.hu honlapon.Indiaikender-ültetvényt számoltak föl a rendőrök Nagytőkén
Harmincnyolc tő indiai kendert, nyolc kilónyi betakarított növényt és más kábítószereket találtak a rendőrök egy szentesi férfi ingatlanjain – közölte a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken. A negyvenéves gyanusított a magánlakásán és a tanyáján is termesztett.Kilencven kilónyi kábítószert foglaltak le a Pest megyei rendőrök
Több, mint 220 millió forintot érő, majdnem kilencven kilogramm kábítószert foglaltak le a rendőrök – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon szombaton.Újabb drograzzia Budapesten
Újabb drograzziára került sor a VII. kerületben. A BRFK nyomozói közel egymillió forintnyi pénzt és 200 gramm kábítószergyanús anyagot foglaltak le az akció során – adta hírül a Police.hu.A gyomrában próbált drogot csempészni hazánkba egy nigériai férfi (videó!)
Egy nigériai férfi közel egy kilogramm, kábítószert tartalmazó kapszulát nyelt le, hogy azt Magyarországra csempészhesse, azonban a vámtisztek lefülelték. Az ügyészség a férfi letartóztatásának meghosszabbítását indítványozta.A testébe rejtette a kábítószert a repülőtéren elcsípett nigériai utas
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai fogtak el egy utast a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A nigériai férfi csaknem egy kilogrammnyi kábítószert – kokaint és heroint – próbált a saját testében becsempészni Magyarországra. CT-vizsgálaton a röntgen kimutatta, hogy nagyjából félszáz idegen test található az utas gyomrában.Ajánljuk még