kábítószer birtoklása
Lecsaptak a zsaruk a zsombói dílerre, aki a gyanú szerint kokaint és marihuánát értékesített
Elfogtak a rendőrök egy zsombói férfit, aki a gyanú szerint hónapokon át értékesített kokaint és marihuánát ismerőseinek. A férfi ellen kábítószer-kereskedelem bűntettének, hét fogyasztó ellen kábítószer birtoklása vétségének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjének tájékoztatása szerint.Több, mint kétszázmillió forintot zsákmányoló bűnszövetség ellen emeltek vádat Kecskeméten
Többrendbeli minősített lopás miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség hét Pest megyei férfi ellen, akik sorozatos betörésekkel több, mint 215 millió forintot zsákmányoltak. Öt vádlott esetében az is kiderült, hogy kokaint fogyasztottak, ezért őket kábítószer birtoklásával is vádolja az ügyészség – közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerdán az MTI-vel.Ököllel ütötte a rohamkocsiban a drogos beteg a mentőst: kórház helyett a börtönbe került
A beteg férfi úton a kórház felé a mentőautóban támadt rá az ápolóra, ököllel püfölni kezdte a mellkasát és az arcát. A megtámadott mentős riasztotta a rendőrséget, a támadót őrizetbe vették, közfeladatot ellátó személy elleni erőszakkal gyanúsítják. Kiderült: a 39 éves budapesti férfi drogozott, THC-t fogyasztott, ez váltotta ki nála a váratlan agressziót.Közel két kiló marihuána volt egy pesti dílernél és vevőjénél
Majdnem két kilogramm marihuánát találtak a rendőrök egy budapesti dílernél és a vevőjénél.Kenderültetvényt számoltak fel a rendőrök Hódmezővásárhelyen
Hatvankilenc tő szárított indiaikender-növényt találtak egy helybeli férfi házában, aki még a termesztéshez használt elektromos áramot is lopta – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t.Tényi István Borkait is feljelentette
Kábítószer birtoklása vétségének gyanúja miatt feljelentést tett a Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Kábítószer Bűnözés Elleni Osztályán Tényi István Borkai Zsolttal szemben. Az indítvány szerint a győri polgármester botrányos adriai hajókirándulásán az érintettek kokaint fogyaszthattak, amit Magyarországon és Horvátországban is büntetni rendel a törvény.Laskagombákkal álcázva termesztett több száz tő kannabiszt egy férfi az egyik budatétényi barlangban
Kábítószer-birtoklás bűntette miatt nyomoznak a negyvenegy éves F. Gy. ellen, aki a XXII. kerületi telkén lévő barlangrendszerben kannabiszt termesztett – közölte csütörtökön reggel az Országos Rendőr-főkapitányság. A férfi a gyanú szerint laskagombával álcázta az ültetvényt. A nyomozóknak is légzőkészüléket adott, veszélyes spórákra hivatkozva, hogy ne érezzék a kábítószer szagát.Négykilónyi drogot hozatott magának Hollandiából egy mindszenti férfi
Különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklása miatt indult nyomozás egy 44 éves mindszenti férfi ellen, aki a gyanú szerint csaknem négy kilogramm kábítószert küldött magának Hollandiából - közölte az eljárást lefolytató Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu honlapon.Meztelenül őrjöngött egy drogos dél-afrikai a Kálvin téren
A budapesti rendőrök előállították azt a dél-afrikai férfit, aki kedden kiugrott egy szálloda ablakból, majd mezítelenre vetkőzve sétált Budapest IX. kerületében. A bejelentés után a járőrök a huszonkét éves dél-afrikai állampolgárral szemben a Kálvin téren intézkedtek. A járőrök a zavartan viselkedő férfihez mentőt hívtak, és mivel felmerült a kábítószer-fogyasztás gyanúja, intézkedtek a mintavételre. Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság kábítószer birtoklása vétség gyanúja miatt rendelt el nyomozást.Ajánljuk még