Pesti Srácok

Ököllel ütötte a rohamkocsiban a drogos beteg a mentőst: kórház helyett a börtönbe került

null

A beteg férfi úton a kórház felé a mentőautóban támadt rá az ápolóra, ököllel püfölni kezdte a mellkasát és az arcát. A megtámadott mentős riasztotta a rendőrséget, a támadót őrizetbe vették, közfeladatot ellátó személy elleni erőszakkal gyanúsítják. Kiderült: a 39 éves budapesti férfi drogozott, THC-t fogyasztott, ez váltotta ki nála a váratlan agressziót.

A Budapesti Rendőr-főkapitányságra az Országos Mentőszolgálat munkatársa tett bejelentést arról, hogy egy férfi – akivel épp az Erzsébet Kórházba tartottak – a mentőautóban rájuk támadt, és a mentőápolót a mellkasán és az arcán ököllel megütötte. A VII. kerületi Rendőrkapitányság járőrei a bejelentést követően öt percen belül a helyszínre értek és elfogták a 39 éves budapesti D. Tamást. A férfival szemben elfogását követően a rendőrök drogtesztet alkalmaztak, amely THC-ra pozitív eredményt mutatott – olvasható a rendőrség honlapján. A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitányság D. Tamást közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett, súlyos testi sértés kísérlet bűntett és kábítószer birtoklása vétség miatt gyanúsítottként hallgatja ki, és őrizetbe vétele mellett előterjesztést tesz letartóztatásának indítványozására.

Forrás: police.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.