kábítószer
Rétvári Bence: kilenc új anyag került fel a tiltott dizájnerdrogok listájára
A nyár fokozott veszélyeket jelent a dizájnerdrogok terjedése szempontjából, ezért kiemelten fontos, hogy az eddig tiltólistán szereplő mintegy háromszáz anyag mellett kilenc új is felkerült a büntethető anyagok közé – közölte Rétvári Bence, a KDNP alelnöke csütörtökön az MTI-vel. A droglaborok és a bűnüldöző hatóságok között folyamatos a verseny, ezért fontos az új szerekre való gyors reagálás – tette hozzá.Felfüggesztett börtönbüntetést javasol az ügyészség annak a férfinak, aki kábítószert csempészett egy nevelőintézetbe
Felfüggesztett börtönbüntetést javasol az ügyészség annak a nevelőnek, aki kábítószert vitt be a nagykanizsai nevelőintézetbe. Az intézet 25 éves munkatársa a kábítószert állítólag jutalomnak szánta a vele szimpatizáló, egyébként büntetését töltő két fiúnak.Kábítószerrel kereskedő bűnözőkre csaptak le Nagykanizsán a rendőrök
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterület Támogató Osztály Közterületi Támogató Alosztály munkatársai 2021. április 14-én Nagykanizsán fogták el A. Ervin és B. Szabolcs helyi lakosokat, mert gyanú merült fel arra, hogy egy bérelt lakásban kábítószerrel kereskednek, ráadásul az egyik őrizetbe vett nagykanizsai férfi intézkedő rendőröket is megfenyegetett korábban – olvasható a police.hu-n.Több ezer gyanúsítottat vett őrizetbe Dél-Amerikában fegyvercsempészés miatt az Interpol
Dél-Amerikában lezajlott nagyszabású rendőrségi akció keretében csaknem négyezer gyanúsítottat vettek őrizetbe fegyvercsempészés miatt – közölte kedden az Interpol.A heroinnal való kereskedelemmel gyanúsított legfontosabb tanú mégsem tesz vallomást George Floyd ügyében
Kábítószer-túladagolás végzett George Floyddal – ezt állítja a védelem a George Floyd megölésével vádolt rendőr ellen zajló tárgyaláson Minneapolisban, Floyd barátnőjének a vallomására hivatkozva. Egy kulcsfontosságú tanú – akit egyebek mellett heroinnal való kereskedelem miatt is gyanúsítanak – a V4NA hírügynökség cikke szerint eközben megtagadta a vallomástételt – írja a Magyar Nemzet.Az oroszok bekeményítettek: ha a Twitter nem távolítja el a gyermekpornográfiát, akkor blokkolják az oldalt
Az orosz tömegtájékoztatási és távközlési hatóság (Roszkomnadzor), ultimátumot adott a Twitter számára: ha egy hónapon belül nem tiltják az oldalra felkerülő veszélyes tartalmakat, például az öngyilkosságra buzdító, valamint gyerekpornográfiát tartalmazó és a kábítószerek fogyasztásához tanácsokat adó bejegyzéseket, úgy blokkolni fogják a mikroblog-szolgáltatót az országban.Egy öt hónapos csecsemő azért halt meg, mert figyelmetlenségből drog került a szervezetébe
Vádat emeltek egy férfi ellen, akinek hanyagsága miatt 2018-ban amfetaminmérgezésben meghalt élettárásának öt hónapos csecsemője – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.Gyermekpornográfia és drogbirtoklás gyanújával őrizetbe vettek egy szudáni nőt Budapesten (Videó)
Egy szudáni nő mobiltelefonján gyermekpornográf felvételeket, budapesti lakásán pedig kábítószert találtak. A vegyész szakértő szerint a lefoglalt kábítószer becsült feketepiaci értéke több mint harmincmillió forint – tette közzé kedd reggel a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a rendőrség honlapján.A rendőrség oszlatta fel M. Richárd szilveszteri drogpartiját
Kábítószer-birtoklással is meggyanúsították a Dózsa György úti halálos baleset miatt nem jogerősen négy évre elítélt M. Richárdot, emiatt az ügyészség a letartóztatását indítványozza – derült ki a fővárosi főügyész portálunknak küldött közleményéből. Sajtóhírek szerint a kecskeméti maffiaper korábbi elítéltjét és több társát M. Richárd Nyugati téri étterméből állították elő.Ajánljuk még

















