kábítószer
Több mint két kiló kábítószert találtak a rendőrök egy luxusautóban
Augusztusban két autókereskedő Győrben jelentős mennyiségű kábítószert vett át valakitől. A csomagot másnap Nagykanizsára vitték, ahol egy autómosó parkolójában találkoztak megbízójukkal. A helyszínre ekkor rendőrök érkeztek, akik a luxusautóban több mint 2,3 kilogramm fehér port találtak. Kábítószer-kereskedelem miatt emeltek vádat a három férfi ellen – közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője kedden.Elfogták Berki Krisztián feltételezett dílerét
Elfogták a múlt héten elhunyt Berki Krisztián feltételezhető dílerét – írja a Bors. A férfit Vecsésen vették őrizetbe, lakásán különféle drogokat találtak a nyomozók. Az ügynek eddig két érintettje van, a rendőrség szerint az ügyben további gyanúsítások várhatók.A drog rossz, értem? – Rekordmennyiségű kábítószert foglalt le a rendőrség
Bár virágzik a kábítószer-kereskedelem, a rendőrség hatalmas erővel próbál lecsapni a terjesztőkre és az elmúlt időszakban rekordmennyiségű tudatmódosítót foglaltak le – minderről egy pénteki sajtótájékoztatón számoltak be a rendőrök, akik több rajtaütést is tartottak, sőt, egy Top 50-es körözési listán lévő bűnöző csuklóján is kattant a bilincs.Német drogbárót kapcsolt le a TEK Budapesten, itt a videó, hogyan csaptak le rá
Különösen veszélyes és fegyveres személyként tartja számon a német rendőrség azt a férfit, akit a Terrorelhárítási Központ segítségével fogtak el Budapesten. Pásztón pedig több százmillió forintnyi kábítószert - 44 kilogramm marihuánát, 8 kilogramm kokaint és 2,5 kilogramm ketamint találtak a rendőrök egy 52 éves férfi és 19 éves társa lakásán.Drogdílerekre csaptak le a rendőrök a fővárosban
A fővárosi nyomozók december 8-án este a XVIII. kerületben, az utcán fogták el L. Béla budapesti lakost, akinél ötven gramm marihuána volt. A harminc éves férfit előállították, és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként kihallgatták. Elmondása szerint rendszeresen vásárolt marihuánát F. Gábortól, akinek lakásán a rendőrök két kilogramm marihuánát találtak, a férfi elárulta, hogy B. Zsolttól szokott füvet vásárolni, akire szintén lecsaptak a hatóságok- olvasható a rendőrség honlapján.Elfogtak egy drogdílert Jászfényszarun
Elfogtak egy ötvenhét éves jászfényszarui nőt, akinek az udvarán elásva több csomag kábítószergyanús anyagot és porciózáshoz szükséges mérleget találtak – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap a police.hu oldalon.Kábítószerrel átitatott levelet küldött egy anya a börtönbe a fiának
Új pszichoaktív anyaggal visszaélés kísérlete miatt emelt vádat a Bajai Járási Ügyészség egy fegyházbüntetését töltő férfi ellen, aki "bikadroggal" átitatott papírlapokat küldetett magának a fegyintézetbe–közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség kedden.Szijjártó: a droghasználat liberalizációja komoly veszélyt jelent az európai társadalmakra
Nagy kihívást jelentenek Európa számára a növekvő kábítószer-használat társadalmi és egészségügyi következményei, a helyzetet pedig tovább súlyosbítja a nemzetközi beavatkozás afganisztáni kudarca és a drogpolitika liberalizációja egyes országokban – közölte a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Párizsban.Egyetlen maffiavezér sem lehet nyugodt, mert könnyen úgy végezhetik, mint Portik (PS-interjú az NNI új igazgatójával!)
Egyetlenegy maffiavezér sem lehet nyugodt, mert arra törekszik a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI), hogy a szervezett alvilág meghatározó szereplői rács mögé kerüljenek – többek között erről beszélt a PestiSrácok.hu-nak adott interjújában az NNI vezetését szeptember elsejétől ellátó Opauszki András. Az alezredessel ezenkívül a magyarországi „keresztapákról” és „drogbárókról”, az őket fenyegető montenegrói kábítószermaffiáról, kiberbűnözésről, a 90-es években elkövetett leszámolásokról, robbantásokról, korrupt rendőrökről, Portik Tamásról és köréről, olajosokról, az őket védő titkosszolgákról, valamint egy olyan gyermekgyilkosságról is beszéltünk, amiben egy egykori jobbikos politikus neve is felmerült.Ajánljuk még

















