Pesti Srácok

kaki

Skót duda – No name emberek nyertek a választáson, de mi a titkuk? (VIDEÓ)

KZKroó Zita Ps TV 2024 június 13.
Nem mehettünk el a Skót dudában az EP- és önkormányzati választások eredménye mellett, ami nem rossz kormánypárti szempontból, de azért elgondolkodtató, hogy egy Tisza párt a semmiből, program nélkül a második helyet tudta behúzni. Tudjuk, hogy az önkormányzati választások természete más, de azért meglepődtünk, hogy a kutyapárt tudott nyerni a XII. kerületben, ahogyan az is, hogy a fradisták feltehetően nem Ferencvárosban laknak. Mindemellett az I. kerületben visszahódította a Fidesz a bársonyszéket. A kampány itt annyiban volt más, hogy nem azzal a tipikus kormánypárti plakáttal próbálkoztak, csupán a sarokban, kicsiben volt feltüntetve a pártlogó. Lehet, hogy ez volt a siker titka? Találgattunk, majd áttértünk egy bicskanyitogató témára, hiszen a kövér emberek már edukálnak minket arról, hogyan és mivel kell kitörölni az alfelünket... Erről azért gyorsan át is tértünk a németekre, ahol csúfos bukásban volt része Olaf Scholznak és koalíciós partnereinek, ami nem csoda, hiszen a német nagyvállalatok vezetői szerint a bóvli országok szintjére süllyedt Németország. Plusz egy témaként azért a végén felmerült az is, hogy a franciák is telecsinálnák a Szajnát a párizsi olimpia idején, mert Macron fürdeni akar benne, és azért is, mert a városkép szebb arcát akarja mutatni úgy, hogy a hajléktalanokat és prostikat kitiltotta erre az időre. Ezt pedig sokan zokon vették.
Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.