Megismétlődik a Szeviép-botrány? – Csalás miatt nyomozást indított a rendőrség a Kalotherm-ügyben Magyar ugar 2020 december 11. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya különösen jelentős értékre elkövetett csalás gyanújával nyomozást indított a szegedi fogadalmi templom felújításának megrekedése hátterében álló, úgynevezett Kalotherm-ügyben – tudta meg a PestiSrácok.hu. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Szeged főterén álló, az ország egyik legszebb templomának többmilliárdos rekonstrukciója már hetek óta áll. Már egy éve át kellett volna adni a projektet, ehhez képest a generálkivitelező Kalotherm Zrt. október 8-án úgy vonult le a munkaterületről, hogy a munkát nem fejezte be és az alvállalkozókat sem fizette ki. A Kalotherm évek óta milliárdos adósságot görget, az elmúlt egy évben végrehajtások sora is indult a cég ellen. A minap pedig már a felszámolás is elindult. Szegeden sokan attól tartanak, hogy megismétlődik a Szeviép-botrány...
Erőszak Vezércikk április 4. Elhatalmasodott rajtuk egy beteg, akarnok kis pöcs szellemisége, aki mindenbe be akar fúródni szárazon, erőből, hogy egy kicsit férfinak érezhesse magát.
Behódolás helyett maradjunk az utolsó gall falu az EU-ban! Vezércikk április 5. A választási kampány legnagyobb hazugsága, hogy ki lehet egyezni az európai elittel. Nem lehet. Aki ilyesmivel jön, az nem kiegyezni akar, hanem alattvalónak készül.
A balliberálisok eddig csak hazugságokkal nyertek választásokat - I. rész Vezércikk április 6. A balliberálisok eddig csak hazugságokkal nyertek választásokat.