kammerer zoltán
Átvette mandátumát Kammerer Zoltán polgármester Gödön
Ünnepélyes keretek között átvette mandátumát szerdán Göd frissen megválasztott független polgármestere, Kammerer Zoltán. A gödi Gróf Széchenyi Ödön parkban tartott eseményen az ünnepélyes eskütételt követően az új polgármester a terveiről beszélve kiemelte: erős, összetartó közösséget kíván Gödön építeni. Mint fogalmazott, a legfontosabb Göd és a békesség, leginkább testületen belül, mert meggyőződése, hogyha bent béke van, akkor az kihat a népességre, a lakosságra is. Hozzátette: hisz abban, hogy a testülettel "egy irányba tudnak evezni".Kammerer Zoltán nyerte a gödi időközi választást
Mint korábban megírtuk, vasárnap időközi választást tartottak Gödön, ahol az ellenzéki összefogás teljesen összeomlott, magával rántva a település vezetését. A polgármesteri székért a jobboldal által is támogatott olimpiai bajnok kajakos, Kammerer Zoltán mellett a települést hónapok óta vezető alpolgármester és egy esélytelennek tartott civil jelölt indult.Nem indít jelöltet Kammerer Zoltánnal szemben a Fidesz a gödi időközi választáson
Kammerer Zoltán háromszoros olimpiai bajnok és világbajnok kajakozó is indul a gödi időközi polgármesterválasztáson. Az olimpikon független jelöltként méretteti meg magát. Tuzson Bence közösségi oldalán jelentette ki, hogy a Fidesz nem indít ellenjelöltet a sportolóval szemben.Az olimpiai bajnok Kammerer Zoltán is elindul a gödi időközin
Kammerer Zoltán a Facebookon jelentette be, hogy megméretteti magát a májusi időközi önkormányzati választáson a Pest vármegyei Göd városában. Mint ismert, a Momentum színeiben induló korábbi polgármester, Balogh Csaba májusban lépett ki a pártból, majd bejelentette, hogy megelégelte a napi szintű harcokat, és inkább lemond.Kammerer Zoltán: Eldöntöttem, a tokiói olimpiáig mindenképpen kajakozok
A hatodik olimpiájára készülő Kammerer Zoltán kajakos abban is megtalálta a pozitívumot, hogy a járvány miatt elhalasztották az olimpiát. A 42 éves sportoló úgy véli, jövőre még jobb párost alkothatnak a 21 éves Varga Ádámmal, aki egy esztendő alatt még sokat fejlődhet.Ajánljuk még