Pesti Srácok

Az olimpiai bajnok Kammerer Zoltán is elindul a gödi időközin

null

Kammerer Zoltán a Facebookon jelentette be, hogy megméretteti magát a májusi időközi önkormányzati választáson a Pest vármegyei Göd városában. Mint ismert, a Momentum színeiben induló korábbi polgármester, Balogh Csaba májusban lépett ki a pártból, majd bejelentette, hogy megelégelte a napi szintű harcokat, és inkább lemond.

– írta bejegyzésében Kammerer Zoltán a Facebookon.

A 45 éves sportlegenda Gödön, a GSE színeiben kezdett el kajakozni, majd tizenöt éves korában, 1994-ben az UTE-ba igazolt. 2017-től a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnökségében is feladatot vállalt, ő volt a Dunakanyar régió képviselője. Ebben a tisztségében 2020 őszén újabb négy évre szavaztak neki bizalmat. A Göd város díszpolgára címet 2004-ben vehette át.

PestiSracok facebook image

Forrás: index.hu; Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Ajánljuk még