polgármesterjelölt
Szarvas Péter újraindul a polgármesteri posztért Békéscsabán
Szarvas Péter a Hajrá Békéscsaba Egyesület színeiben újraindul a polgármesteri posztért a békési megyeszékhelyen. Ezt a politikus jelentette be kedden sajtótájékoztatón.Juhász Péter: „A minden ideológiától vagy mindenhonnan jövő embereknek lett egy egysége általam”
Juhász Péter, aki volt fűaktivista a Kendermag Egyesületben, alapított Facebook-csoportot, továbbá volt az Együtt nevű párt elnökeként Bajnai Gordon poszterfiúja, megnyerte a belvárosi előválasztást, ezáltal ő lett a jelenleg regnáló fideszes Szentgyörgyvölgyi Péter ellenzéki kihívója a Belvárosban. Az ATV-ben vendégeskedve próbálta elmesélni, mennyire nagyszerű fejlemény ez mindenki számára – nem annyira sikerült.Király Nóra a Fidesz–KDNP polgármesterjelöltje Újbudán (Videó)
A jelölt (képünkön középen), aki indulásáról közleményben tájékoztatta a sajtót csütörtökön, a legnagyobb videómegosztó csatornára feltöltött bemutatkozó filmjében emlékeztetett arra, hogy önkormányzati képviselőként 13 évig, míg alpolgármesterként 5 évig töltött be hivatalos pozíciót a XI. kerületben. Emellett az ország egyik legnagyobb családszervezetének, a Fiatal Családosok Klubjának (Ficsak) alapítója és a Zöld Követ Egyesület elnöke.Sára Botond lesz Pikó András ellenfele Józsefvárosban
2019-ben Sára Botondot indította a Fidesz a VIII. kerületben a polgármesteri székért, de az egykori klubrádiós Pikó András beelőzte az azóta főispánná avanzsált fideszes jelöltet, aki 2018 és 2019 között vezette a kerületet. Most viszont újra felveszi a kesztyűt Sára Botond Pikó ellen, hogy helyre tegye mindazt, amit az ellenzéki kerületvezető lerombolt.Gyurákovics Andrea a PestiSrácok.hu műsorában jelentette be, hogy ő lesz a Fidesz ferencvárosi polgármesterjelöltje – Mi kérdezünk
A PestiSrácok.hu Mi kérdezünk című műsorában jelentette be Gyurákovics Andrea, a Fidesz IX. kerületi frakcióvezetője és kerületi elnöke, hogy Ferencvárosban ő lesz a Fidesz jelöltje és várhatóan a több, egymással hadakozó baloldali polgármester-aspiráns ellenfele. Gyurákovics a műsorban kifejtette, hogy az elmúlt négy és fél év katasztrofális volt a kerület szempontjából, hiszen hiába lett volna meg a forrás, a Baranyi Krisztina vezette szivárványkoalíció jóformán semmilyen eredményt nem ért el. Nemcsak a tudás, az akarat is hiányzott, a baloldali politikusok pedig végül olyan mértékben estek egymásnak, hogy szétszakadt a kerületet vezető koalíció: vélhetően Baranyi mellett egy jobbikos képviselő is indul, az MSZP, a DK és a Párbeszéd kihátrált Baranyi Krisztina mögül, és ki tudja, hogy milyen meglepetés várható még. A Fidesz polgármesterjelöltje kifejtette a PestiSrácok.hu-nak, hogy a ferencvárosi lakosok is érzékelik a káoszt, valamint Baranyi elzárkózását azoktól, akiket elvileg képviselni kellene, a túlárazott pályázatok, a folyamatos bírságok és az ötlettelen politika pedig érezteti hatását a kerületben. Projektként csak a szivárványos padot és a BLM-szobrot lehet megemlíteni, a bérházfelújítás csupán ígéret maradt, a belső marakodás pedig teljes anarchiába züllesztette a baloldali kerületvezetést, és megmutatta, hogy az a híres ellenzéki laboratórium valójában csupán rombolást, önzést és káoszt takar. Gyurákovics Andrea egy ütőképes, tenni akaró csapattal készül a június 9-i megmérettetésre, ahol eldől, hogy a jobb sorsra érdemes Ferencváros a további káoszt, vagy a látható fejlődést és gyarapodást választja-e. Nézzétek meg műsorunkat!Benedek Zsolt indul a polgármesteri posztért Erzsébetvárosban
Benedek Zsolt a Fidesz és a KDNP erzsébetvárosi polgármesterjelöltje – jelentette be a jelölt a közösségi oldalán. Benedek a bejegyzésében kiemelte, hogy a hetedik kerület lett az új „nyócker”, a főváros egyik leglepusztultabb kerülete, ezért változásra van szükség.Önállóan indul az LMP Szolnokon
Önállóan indul a júniusi helyi önkormányzati választáson az LMP Szolnokon; a polgármesterjelölt Tóth Áron, a párt helyi elnöke lesz – közölte a párt sajtóirodája hétfőn, közleményben.Pokorni Zoltán nem indul újra a polgármesterségért a XII. kerületben
Fonti Krisztina alpolgármester bejelentette, hogy a hegyvidéki Fidesz-csoport őt választotta polgármesterjelöltnek.Bródy János megint nagyot ment: szuverén embernek nevezte Juhász Pétert és be is állt neki kampányolni
A cipész maradjon a kaptafánál, Bródy János meg a zenélésnél. A politizálás ugyanis nem áll jól neki és látszólag nem is ért hozzá, hiszen Juhász Pétert szuverén emberként emlegeti és támogatja. Bár, ha a szívünkre tesszük a kezünket, nincs mit csodálkozni Bródy kijelentésén, aki szerint a demokrácia ott kezdődik, hogy az ő számait játssza folyamatosan a rádió, és akkor még nem beszéltünk a kilencvenes évek előtti szerepéről sem. Szerintünk azonban már eleget játszotta a számait a rádió, le is jártak, hiszen a szocializmus egyik kedvence volt a művész úr. Meg sem lepődünk, hogy Juhász Pétert nézte ki magának vezetőnek, a művészi lepel ugyanis sokat elbír.Ajánljuk még