kampány
Pesty László a PS-nek: ha mindenki a helyén van, akkor összejön a kétmillió aláírás a székelység megmaradásáért
Hét helyett tíz ország, egymillió helyett pedig kétmillió aláírás – ezzel a tervvel, és az átütő győzelem reményével vág neki újra a munkának Pesty László, aki az európai nemzeti kisebbségek, közöttük a székelység megmaradásáért indított aláírásgyűjtés kampányát irányítja. A producer a PestiSrácok.hu-nak adott interjújában elmondta, hogy hisz a fenti vállalások teljesíthetőségében, és azt is megosztotta portálunkkal, hogy társaival együtt megtalálták azt a módszert, amellyel tömegesen tudják megszólítani a fiatalokat is. A kezdeményezés a koronavírus-járvány miatt kapott egy kegyelmi időszakot is, az Európai Unió illetékeseinek döntése értelmében november elejéig lehet gyűjteni az aláírásokat.NAK: Évente 1,5–2 millió embert érhet el az Európai friss kalandok kampány
Évente 1,5–2 millió családos embert érhet el az Európai friss kalandok zöldség- és gyümölcsfogyasztást népszerűsítő kampány, amely a jövőben új partnerszervezetekkel egészülhet ki, és újabb korosztály megszólításával folytatódhat – mondta Éder Tamás, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) alelnöke pénteken, sajtótájékoztatón, Budapesten.Tiktok-felhasználók segítettek Trump tulsai kampánygyűlésének szabotálásában
Tiktok-felhasználók elismerték, hogy segítettek szabotálni Donald Trump amerikai elnök szombaton Tulsában tartott kampánygyűlését, amelyre a hatalmas részvételi várakozások után alig pár ezren mentek el. Közösségi médiumok, közöttük a népszerű mobilvideó-megosztó portál felhasználói kitöltötték a részvételhez szükséges ingyenes online regisztrációt, ám valójában nem állt szándékukban elmenni a rendezvényre. A The New York Times amerikai napilap arról számolt be, a koreai popzene rajongói hasonló eljárásra buzdították az embereket.Orbán Viktor: Minden választás fontos
Orbán Viktor szerint fontos, hogy a politikában kialakult jó kapcsolatból minél több kézzelfogható előny származzon a magyarok és szerbek számára. A magyar miniszterelnök a szabadkai Pannon RTV-nek adott keddi interjújában azt is hangsúlyozta, hogy álláspontja szerint az Európai Uniónak nagyobb szüksége van Szerbiára, mint annak az EU-ra. A vajdasági magyar közösségek helyzetéről szólva a kormányfő kitért rá, hogy 2010 előtt az anyaország inkább mostohaanya volt, az elmúlt tíz évben viszont édesanyaként viselkedik. A közelgő választások kapcsán kiemelte, hogy nem szabad lefutottnak tekinteni a most vasárnapi választást, ezért arra kérte a vajdasági magyarokat, hogy menjenek el választani, és válasszák meg a magyarokat. A Vajdasági Magyar Szövetség a kormányfő szerint képes arra, hogy a lehető legszélesebb körben összefogja a magyarokat.Soros kottájából játszanak a rendőrellenes anarchisták
Soha nem látott méreteket öltött a rendőrellenesség az Egyesült Államokban George Floyd halálát követően. Az erőszak és rasszizmus ellen tüntetők hamar maguk is erőszakosak lettek, gyújtogattak, fosztogattak, rongáltak és támadtak. Sok helyen fehérek elleni rasszizmusba torkollott a tüntetés. Az incidensek során legalább négy fekete rendőr is életét veszítette. A rendőrellenes hangulat mögött is feltűnik Soros György milliárdos tőzsdespekuláns, aki komoly forrásokat fordít arra, hogy a saját kénye-kedve szerint formálja az amerikai igazságszolgáltatási rendszert.Fidelitas: javultak a magyar-szerb kapcsolatok
A hétvégén Illés Boglárka, a Fidelitas elnöke és Magyar Ágnes Zsófia, a YEPP alelnöke a VMSZ Ifjúsági Fórum által szervezett rendezvényeken vett részt Újvidéken, Adán, Topolyán és Szabadkán, amelyeken a Vajdasági Magyar Szövetség több politikusa is megjelent - áll a szervezet MTI-hez eljuttatott közleményében.Andrzej Duda betiltaná az LMBT-oktatást és a homoszexualitás reklámozását
Betiltaná az LMBT-oktatást Andrzej Duda. Az elnök szerint az LMBT nem embercsoport, hanem egy ideológia, akár a kommunizmus vagy a bolsevizmus, és a módszerei is hasonlóak. Duda azért vont párhuzamot a vörös ideológiákkal, mert azok képviselői is erőszakkal próbálták meg ráerőltetni másokra az életidegen eszméiket. Duda szerint a szülőknek joguk van ahhoz, hogy beleszóljanak, mit taníthatnak a gyerekeiknek, például a szexuális témákat illetően, hogy ne sulykoljanak liberális elveket beléjük.Donald Trump a jövő héttől folytatja választási kampányát
Donald Trump a jövő héttől ismét kampánykörúton lesz. Ezt az amerikai elnök szerdán közölte újságírókkal. Az elnök a koronavírus-járvány óta nem vett részt egyetlen kampányrendezvényen sem, bár a sajtóbeszélgetéseket és értekezleteket a Fehér Házban nem függesztette fel, és a járvánnyal kapcsolatos teendők okán ellátogatott több városba is.Trump támogatói az első negyedévben 212 millió dollárt gyűjtöttek az újraválasztási kampányra
Donald Trump amerikai elnök támogatói az első negyedévben 212 millió dollárt (70 milliárd forint) gyűjtöttek az újraválasztási kampányára - hozta nyilvánosságra hétfőn a Republikánus Országos Bizottság (RNC), amely a párt vezető szerve.Ajánljuk még

















