kampány
Gőzerővel indul a kampány: saját kölykeként tekint mától Baranyira a kutyapárt, mindeközben Vitézy magát dicséri
Úgy tűnik, tűkön ülve várták a pártok, hogy végre elérkezzen április 20-a, amikor hivatalosan is kezdetét vette a kampányidőszak. Nem is tétlenkednek: elkezdődött az önfényezés, ami mellé azért némi sárdobálás is párosul. Vannak azonban meglepetések, hiszen a kutyapárt végre hivatalosan is saját kölykének tekinti Baranyi Krisztinát, olyannyira, hogy budapesti listájuk élére tették. Mindeközben Vitézy saját magát ajnározza, a DK–MSZP–Párbeszéd összefogás pedig azzal kampányol, amit a kormány már megpályáztatott.A választók megtilthatják, hogy nevüket és lakcímüket kiadják a jelölőszervezeteknek
Azok a választópolgárok, aki nem szeretnék, hogy a június 9-ei választások kampányában a jelölőszervezetek nevesítve megkeressék őket, kérhetik a választási irodától, hogy ne adja ki a nevüket, lakcímüket.Ma kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés
Ma indul a választási kampány Magyarországon, és mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.Gyurcsány a TikTokon, Magyar Péter pályázatok útján gyűjti az embereket a kampányhoz
Komoly káderhiányt mutat, hogy a Demokratikus Koalíciónak már TikTokon kell toborozni az embereket ahhoz, hogy elegendő emberük legyen a választási kampányban – írja a Magyar Nemzet. A lap emlékeztet: a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke, Horn Gábor szerint Gyurcsány Ferenc pártjának van elég támogatója, Magyar Péter új pártja pedig akár el is szívhat kádereket a baloldal többi pártjától.Levélben kéri Vitézy Dávid az ellenfeleit, hogy tisztességes kampányt folytassanak
Mivel a kampányok általánosságban egy elég furcsa irányt szoktak venni – gondoljunk csak az elmúlt évek szexvideóira és képeire –, Vitézy Dávid az LMP főpolgármester-jelöltje arra kéri egy levélben az ellenfeleit, hogy ez a mostani önkormányzati választás legyen tisztességes és ne az acsarkodásról és egymás lejáratásáról szóljon, hanem Budapest jövőjéről, szakpolitikai kérdésekről. Vitézy szeretné, ha minden jelölt aláírná ezt a megállapodást, amire feltehetően azért volt szükség, mert miután bejelentette, hogy indul, máris nekiesett Karácsony Gergely azzal, hogy ő a Fidesz embere és betolakodó.Ez már a pánik: örök élettel kampányol Karácsony (Videó)
Az örök élet? Vagy az ingyen sör? Ezek már csak gyenge ígéretek a Kutyapárttól. Karácsony Gergely ugyanis komoly arccal ezt is tudja überelni. A főpolgármester most öt évvel hosszabb életet ígér Budapesten a rá szavazóknak – hívja fel a figyelmet a budapesti Fidesz.Külföldön landolhattak azoknak az adatai, akik kampány-sms-t kaptak a baloldaltól az előválasztás során
Az adatvédelmi hatóság minap lezárult vizsgálatából kiderült, hogy bonyolult megrendelői lánccal rejtették el, ki lehetett a tényleges adatkezelője azoknak a politikai véleményeket is tartalmazó személyes adatoknak, amelyeket valakik külföldre vittek ki a 2022-es választás előtt. Az ellenzéknek kedvező hírhedt telefonhívás- és sms-áradat miatti vizsgálat azonban több visszaélésre is rámutatott.Az online térben is vezet a jobboldal
Már évek óta beszélnek a szakértők arról, hogy marketing szempontból az online tér a jövő platformja, így ott is meg kell tudni szólítani az embereket. Bár köztudott, hogy nem közvélemény-kutatást, hanem választást kell nyerni, úgy tűnik a kormánypártnak évek óta mind a kettő sikerül. Most pedig az is kiderült, hogy a jobboldal a közösségi médiában is a legerősebb, elég csak a kormányfő Facebook- oldalára gondolni, ahol több mint egymillió ember követi.Indul a kampány, ezért menetrendszerűen veszélybe került a budapesti közlekedés – Politikai Pankráció
Mióta Karácsony Gergely vezeti Budapestet, a választások közeledtével mindig végveszélybe kerül a budapesti közlekedés. Most éppen az agglomerációs közlekedés, eddig az önkormányzat és az állam között egymásnak dobált forró krumplija az apropója annak, hogy a pénzügyi csibefutamból Karácsony Gergely könnyes szemeket tudjon képezni a televíziók stúdiójában, de legalább sérelmeket szállítson a legelkötelezettebb ellenzékieknek. Persze a kérdés ennél összetettebb, a műsorban ezúttal Balogh Gábor és Ambrózy Áron a nyilvános információk birtokában próbálta megfejteni, hogy utazhatnak-e BKK-bérlettel március után vonattal meccsre.Ajánljuk még