kampányfinanszírozás
Bíróság elé állítaná az ügyészség Nicolas Sarkozy volt francia államfőt a 2007-es kampánya ügyében
Nicolas Sarkozy volt francia államfő bíróság elé állítását kezdeményezte a korrupciós ügyekkel foglalkozó országos pénzügyi ügyészség a 2007-es győztes elnökválasztási kampányának gyaníthatóan törvénytelen líbiai finanszírozása ügyében – közölte csütörtökön a vádhatóság. Sarkozy 2007 és 2012 között volt hivatalban.Még sehol sincs a vége a dollárbaloldal botrányának
Szinte napról napra újabb fejlemények látnak napvilágot a guruló dollárok ügyről, miután nemrég a kettős gazdálkodás gyanúja is felmerült a dollárbaloldalon – írja a Magyar Nemzet. A lap emlékeztet rá, hogy Márki-Zay Péter egy interjúban vallotta be, hogy a mozgalmát külföldről támogatták. Azóta a hatóságok is elkezdték vizsgálni az ügyet, miközben a baloldalon folyamatosan tagadják, hogy kaptak volna pénzeket külföldről.Majdnem százmillióért buszoztatott a dollárbaloldal a kampány finisében
Közel százmilliót költhetett a dollárbaloldal a tavaly március 15-i rendezvényére, persze, mint utólag kiderült, teljesen fölöslegesen, hiszen hiába a külföldről guruló kampányfinanszírozás, választást így sem voltak képesek nyerni.Nem tudok róla, de akár Soros is az adományozók között lehet – Márki-Zay Pétert kérdeztük
Az egyesült ellenzék kampánya idején támogatták az MMM-et, nem függetlenül attól, hogy volt egy országgyűlési választás – mondta a PestiSrácok.hu-nak Márki-Zay Péter, akivel a Korányi Dávid fémjelezte kampányalap közölte, hogy nem támogatják tovább mozgalmát. MZP portálunknak sejtelmesen fogalmazva arról is beszélt, nem tudja, hogy így van-e, de akár Soros György is támogathatta az Action for Democracy-t. Azt, hogy az ellenzék nem támogatja, már januárban is "érzékelte", amikor Gyurcsány közölte vele, hogy nem nyernek, ez pedig az ő hibája lesz. A baloldalon tehát már a háború kitörése előtt vereségre számítottak. Az önkormányzati választáson nem tudja elképzelni, hogy a DK színeiben induló jelölttel közösen induljon, és egyelőre a 2026-os indulásról sem döntött.Márki-Zay Péter a guruló dollárokból, vagyis a maradék kampánypénzből fizeti a vesztes pereit
MZP általában minden megszólalásakor kifecseg valami olyan hadititkot, törvénysértést, esetleg erkölcsileg megmagyarázhatatlan gondolatot, amelyet minden józan politikus titkolni igyekszik. Jelen esetben azt ismerte el, hogy az Amerikából kampánycélból kapott "adományokból" fizeti a vesztes pereit. A baj csak az, hogy a pénzeket értelemszerűen nem ő személyesen, hanem a szervezete és a kampánya kapta meg. Persze, csak ha azt sikerült mondania, amit akart mondani, és olyat akart mondani, ami fedi is a valóságot. Érdekelne minket, miként könyvelik ezt le?A CÖF szerint a Transparency Internationalnek a saját háza táján kellene söprögetni
A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) közleményben reagált egy, a Népszavában megjelent cikkre, amelyben Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója azt mondta: létezik egy CÖF-jelenség. Szerinte a Békemenetet szervező CÖF az országgyűlési választások során jelentős állami támogatás mellett negatív színben tüntette fel az ellenzéket. A CÖF szerint ez nem igaz; ők állami támogatásnak minősülő összeget nem használtak fel és külföldről sem érkezett hozzájuk egy forint sem, ellenben a baloldallal.Eddig soha nem látott visszaélésekre bukkanhatott az Állami Számvevőszék
Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke „A kampánypénzek ellenőrzésének állásáról szóló beszámoló” címmel adott tájékoztatást a vizsgálat aktuális helyzetéről az Országgyűlés Gazdasági Bizottságában. Az előzetes sajtóértesülések szerint eddig soha nem látott visszaélésekre bukkanhatott az ÁSZ, és olyan szintű összetett finanszírozási gyakorlatot tárt fel a hatóság, hogy egy év alatt sem ért a végére a pártok vizsgálatának.Sírhat a dollárbaloldal: szigoríthatják a választásokon jelöltet indító szervezetek kampányfinanszírozását
Kimondottan rossz hír a dollárbaloldalnak, hogy a Fidesz törvényjavaslatot készül benyújtani a választásokon jelölteket állító szervezetek kampányfinanszírozásáról. A cél az, hogy meggátolják a pártok, politikusok, akár komplett frakciók külföldi szervezetek, vállalatok általi felvásárlását - erről Kósa Lajos beszélt a Mandinernek.Bánki Erik: adózással kapcsolatos jogsértések is történhettek a baloldali kampányfinanszírozás során
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a baloldali pártok tiltott külföldi finanszírozása ügyében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vezetőjéhez fordult, ami azt feltételezi, hogy további, adózással kapcsolatos jogsértések történhettek a felhasználás során – mondta a parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke a Magyar Nemzetnek.Ajánljuk még