kampányfinanszírozás
Márki-Zay szerint már Ungár Péter is a Fidesz embere
Az ember azt hihette volna, hogy legfeljebb pár hónappal a választás után véget ér a baloldali gyászmunka, de nem, Márki-Zay Péter még mindig a brutális kudarc felelőseit keresi. A tükör helyett most Ungár Pétert, az LMP társelnökét találta meg, akit most azért nevezett árulónak, mert a 24.hu-nak adott interjújában felvette, hogy számára is gyanús az ellenzéki kampányba folyt amerikai pénzek elszámolása.Ungár Péter a dollárbaloldalról: ezzel a pénzzel valaki vagy elsétált, vagy a jó Isten tudja, mire költötte, de eredményes kampány nem lett belőle
Meglehetősen lesújtó véleményt fejtett ki az ellenzéki összefogásról a 24.hu-nak adott interjújában Ungár Péter. Az LMP társelnöke szerint nemcsak az a probléma, hogy Márki-Zay Péter hallgatott az amerikai finanszírozásról, hanem az is, hogy mindez szembement a kampánytörvényekkel, hiszen azok értelmében csak és kizárólag magyar állampolgárok támogathatják a pártokat.Halász János: Nemzetbiztonsági kérdéseket vet fel, ha Márki-Zay mozgalmát külföldről finanszírozták
Nemzetbiztonsági kérdéseket vet fel, ha Márki-Zay Péter mozgalmát külföldről finanszírozták a választási kampány idején, ezért ezzel az üggyel az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának is foglalkoznia kell – mondta Halász János, a bizottság fideszes alelnöke a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.Fidesz: A Nemzetbiztonsági bizottság kérte a baloldal külföldi finanszírozásának vizsgálatát
A parlament nemzetbiztonsági bizottsága a legutóbbi ülésén egyhangú szavazással rendelte el a baloldali pártok amerikai kampányfinanszírozásával kapcsolatos titkosszolgálati vizsgálatot. Ez a munka elkezdődött – írja a kormánypárt közleményében.Elindult a titkosszolgálati nyomozás Márki-Zay Péterék kampánytámogatásai ügyében
Már az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) is elkezdte a vizsgálatot a Márki-Zay Péter nevével fémjelzett Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) kampánytámogatásai ügyében – értesült a hvg.hu.A rendszerváltás óta gurul a dollár a baloldalhoz
A Magyar Nemzet cikksorozatban tárta fel, hogy milyen befolyása van Amerikának a hazai baloldalra. Korábban foglalkoztak már azzal, hogy évtizedek óta működött a Karácsony–Márki-Zay-féle amerikai pénzgyűjtési modell, most pedig mélyebbre ástak a baloldal finanszírozásában. Kiderült: a rendszerváltás környékén már elkezdtek gurulni a dollárok a Szabad Demokraták Szövetségéhez, illetve a párt holdudvarához. Ráadásul a '94-es koalíciót is a pénzemberek erőltették.A NAV-hoz fordult a dollárbaloldal ügyében Budai Gyula
A Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) fordult Budai Gyula fideszes parlamenti képviselő az ellenzék homályos, külföldről támogatott kampányfinanszírozásával, valamint a DatAdat-botránnyal összefüggő információk kapcsán. A politikus beadványában többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy a Bajnai Gordon volt miniszterelnökhöz köthető DatAdat éppen a választást megelőző egy évben zsebelt be kétmilliárd forintot, ráadásul az összeg nagyja gyorsan el is párolgott. A baloldali kampánnyal összefüggésben a NAV személyes adattal való visszaélés és költségvetési csalás, míg a rendőrség sikkasztás és pénzmosás miatt folytat nyomozást.A teljes dollárbaloldal érintett lehet az amerikai kampányfinanszírozási botrányban: Hajnal Miklós elárulta, hogy a Momentum közös kasszáról kampányolt MZP-vel – kivéve akkor, ha ez illegális (Videó)
Egyre összefüggéstelenebb kifogásokkal próbálnak menekülni az amerikai kampányfinanszírozással lebukott MZP közeléből a dollárbaloldal szereplői, eközben azonban már sikeresen összezavarták magukat is: Hajnal Miklós szerint például a Momentum csak magyarországi adományokból kampányol(t), azt azonban elejtette, hogy bizony az Action for Democracy által finanszírozott MMM is beszállt a számla szétdobásába. Ez pedig azt jelenti, hogy a teljes hatpárti ellenzéki koalíció érintett lehet a külföldi kampányfinanszírozás elfogadásában.CÖF-CÖKA: Márki-Zay ismerje be, hogy hazudott a magyar embereknek!
Az elmúlt hetekben attól hangos a magyar sajtó, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester elnökségével működő Mindenki Magyarországa Mozgalom milliárdos külföldi támogatásairól csepegtet információkat, miközben a Civil Összefogás Fórummal próbál takarózni, és lopott pénzekről delirál – írja közleményében a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány.Ajánljuk még