kanadai őslakosok
Elfogták a kanadai késeléses ámokfutás gyanúsítottját, de nem sokkal később meghalt
Elfogták szerdán a múlt hét végén Kanadában elkövetett tömeges késelés második gyanúsítottját, de nem sokkal később meghalt – jelentette be a helyi rendőrség. Sajtóértesülések szerint a gyanúsított maga okozta a halálát. Myles Sandersont a vasárnapi mészárlás óta keresték a rendőrök.Holtan találták a vasárnapi kanadai tömeges késelés egyik gyanúsítottját
Holtan találták a vasárnapi, tíz halálos áldozatot követelő kanadai tömeges késelés egyik gyanúsítottját; a másikat, a testvérét harmadik napja nagy erőkkel keresik. A rendőrség szerint a 30 éves Myles menekülés közben megsebesült, és valószínűleg Regina tartományi fővárosban tartózkodik.A pápa is kimondta a tiltott szót, a fajt
A „faj” szót használta Ferenc pápa a kanadai útjáról hazatérőben adott légi interjúban – írja a Mandineren Szilvay Gergely.Lemondhat Ferenc pápa
Ferenc pápa egyetért azzal a megállapítással, hogy a kanadai őslakosok ellen "kulturális népirtást" követtek el. A katolikus egyházfő kanadai látogatásáról hazatérőben nyilatkozott szombaton újságíróknak. Ismét elmondta: nem kizárt, hogy egészségi állapota miatt lemondjon, mindenesetre mostantól sokkal kevesebbet fog külföldre utazni – írja az MTI."Bűnbánati zarándoklatra" Kanadába érkezett a pápa
Kanadába érkezett vasárnap Ferenc pápa "bűnbánati zarándoklatra", amely során várhatóan ismét bocsánatot kér a katolikus egyháznak a bentlakásos iskolákban élő őslakosok tragédiájában játszott szerepéért. A 85 éves katolikus egyházfő gépe helyi idő szerint késő délelőtt szállt le a nyugat-kanadai Alberta tartományban fekvő Edmontonban, az észak-amerikai országban tett látogatása első állomásán.Ajánljuk még