Pesti Srácok

Lemondhat Ferenc pápa

null

Ferenc pápa egyetért azzal a megállapítással, hogy a kanadai őslakosok ellen "kulturális népirtást" követtek el. A katolikus egyházfő kanadai látogatásáról hazatérőben nyilatkozott szombaton újságíróknak. Ismét elmondta: nem kizárt, hogy egészségi állapota miatt lemondjon, mindenesetre mostantól sokkal kevesebbet fog külföldre utazni – írja az MTI.

Noha a hatnapos kanadai látogatás közben a pápa egyszer sem használta ezt a kifejezést, kérdésre válaszolva egyetértett a kanadai miniszterelnök által létrehozott eseti bizottság azon 2015-ös megállapításával, hogy kulturális népirtás volt az őslakosok bentlakásos iskolákba kényszerítése, fizikai és szexuális bántalmazása az államilag jóváhagyott, de a katolikus egyház vezette iskolahálózatban. Mint mondta, nem azért nem használta ezt a fogalmat, mert nem találta igaznak, hiszen ugyanezt elmondta többször, csak másképpen.

A térdproblémája miatt kerekesszékbe kényszerülő 85 éves egyházfő azt mondta: bár most még nem tervezi, de továbbra is lehetségesnek tartja, hogy lemond, és nem lesz élete végéig pápa. Lehet, hogy holnapután már gondolkodni fog ezen – tette hozzá. Viszont azt már most biztosan tudja, hogy nem tud olyan intenzitással látogatásokat tenni a világban, mint eddig. Az egyházat inkább már csak a Vatikánban akarja szolgálni. Elmondta még, hogy egy műtét esetleg segítene a térdén, de alig több mint egy éve volt vastagbélműtétje, és nem akar újra "kés alá menni". "A fő probléma az altatás, azzal nem lehet játszani" – fűzte hozzá.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA-ANSA/Fabio Frustaci

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.