karácsony gergely
Karácsony ismét bravúroskodott: még az ellenzék által is kiválónak tartott családpolitikát ekézte
Úgy tűnik, Karácsony Gergelynek elfelejtettek szólni azok a bizonyos főpolgármesteri tanácsadók, hogy a magyar kormány családpolitikája nem csupán világszinten bizonyul egyedülállónak, hanem még az ellenzék körében is elismerik. Így eshetett meg, hogy a Margit-negyed nem létező rehabilitációjával zsonglőrködő Berg Dániellel ellentétben – aki szerint a hazai családtámogatási rendszer kitűnő - Karácsony Gergely gyermeknap alkalmából arról kesergett egy sort, hogy a gonoszZorbánkormány elvette a fiatalok jövőjét. Szerinte az elmúlt évtized nem a gyerekekről szólt, és a megoldást nyilván a zöldpolitika jelentené. Azt nem fejtette ki, hogy a "jövőbarát zöld és a tudást becslő politika" Karácsony Gergely értelmezésében mit is jelent pontosan, mi azonban bízunk benne, hogy ezúttal nem a méhlegelők iskolák környékén való megvalósításában gondolkodik éppen.Gyurcsány emberei nyüzsögnek Karácsony mozgalmában
Karácsony Gergely civilként hirdetett új mozgalmának prominens aláírói közül többen 2010 előtt is a szocialista–szabad demokrata kormányok szekerét tolták. Gyurcsány Ferenc a saját embereivel veszi körül Karácsonyt, akit ily módon teljes kontroll alatt tarthat – hívta fel rá a figyelmet a Magyar Nemzet.Lánczi Tamás: hazugságspirálba keveredett Karácsony Gergely
Karácsony Gergely főpolgármester hazugságspirálba keveredett, és abban vergődik már hetek óta – jelentette ki Lánczi Tamás politológus a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. Azt mondta, hogy a városvezetőnek egyszerűbb lett volna beismernie a hibáit, és ezzel lezárnia az angoltudásával kapcsolatos ügyet, helyette azonban a legrosszabb taktikát választotta: elkezdett magyarázkodni, és minden egyes magyarázkodása egy újabbhoz vezetett, amely ráadásul cáfolta az előzőt.Karácsony szerint a kormány családpolitikája sikertelen, de ne aggódjunk, ő majd visszaadja gyermekeink jövőjét
Karácsony Gergely Facebook-oldalán osztotta meg a gyermeknappal kapcsolatos gondolatait, amelyből például azt is megtudhatjuk, hogy bő tíz évvel ezelőtt többek között az apaként érzett felelősség terelte őt a politika világába. Karácsony kifejti, hogy szerinte Magyarország egy jövőtlen ország, hiszen nem érti a jövő kihívásait, a kormány családpolitikája pedig sikertelen. De mielőtt végleg a kardunkba dőlnénk, bejegyzése végén mindenkit megnyugtat: célzott intézkedéseivel, jövőbarát, zöld és a tudást becsülő politikájával ő majd visszaadja gyermekeink jövőjét.Folyamatosan hazudozik a főpolgármester Puzsér szerint
Az ATV Öt című műsorában ismét Karácsony Gergely került fókuszba. Puzsér Róbert a főpolgármesterrel kapcsolatban kiemelte, hogy nemcsak akkor füllent, amikor nagyon muszáj, hanem folyamatosan, megállás nélkül hazudik.Nyoma veszett Karácsony Gergely szakdolgozatának
Elérhetetlen Karácsony Gergely szakdolgozata a főpolgármester egykori alma materében. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) adatvédelmi tisztviselője arról tájékoztatta a sajtót, hogy Karácsony szakdolgozata nem szerepel az egyetem könyvtárának elektronikus adatbázisában, és az eredeti példány sem található a gyűjtőköri állományban. A Karácsony Gergely szellemi teljesítményét igazoló dokumentumok közül nem ez az egyetlen, aminek nyoma veszett. Legutóbb a főpolgármester azt közölte, nem tudja, hol van az érettségi bizonyítványa, most pedig a máshol már nem elérhető szakdolgozatáról állítja, hogy keresnie kellene – írja a Magyar Nemzet.Karácsony átláthatóságot követel, de a saját esetében ez már nem olyan fontos – Nem mondják meg, mennyibe került a tolmácsolás
Hosszú hetek óta a hazai belpolitika alaptémája, hogy Karácsony Gergely folyamatosan szaladt bele a saját hazugságaiba. Míg a főpolgármester a szokásoknak megfelelően az ártatlan kisgyerek arckifejezését fölvéve próbálta menteni a menthetőt, mondván tud angolul, csak mégsem, de ez nem is baj, majd fejleszti és ha nyer 2022-ben (hihi), akkor majd angolul tart sajtótájékoztatót. A probléma csak annyi, hogy nem elsődlegesen a nyelvtudásának a hiánya a probléma, hanem a sorozatos hazugságok, amik rendre arcon csapták Gergőnket. Karácsonyék megígérték, hogy nyilvánosságra hozzák, mennyibe fáj a Fővárosi Önkormányzatnak (értsd: nekünk, adófizetők pénzéből), hogy állandóan tolmácsot kell tenni Gergő mellé. De ezt eddig nem tették meg.Századvég: elégedetlenek a budapestiek Karácsony teljesítményével – Tarlós idején jobb kezekben volt a város
A Századvég Alapítvány megvizsgálta, hogy a budapesti választók mit gondolnak Karácsony Gergelyről és másfél éves városvezetői munkájáról. A kutatás eredményei szerint a fővárosiak többsége közepes-gyengére értékeli a főpolgármester teljesítményét.Jeszyék elirigyelték Karácsony Geri dobrudzsai otthonkáját és jól beszóltak Fletónak is (videó!)
Gyurcsány Ferenc megelőzte a korát. Már azelőtt folyamatosan hazudott, mielőtt a közösségi médiának köszönhetően eltűnt az igazság a politikából. Ma már senki nem lepődik meg azon, ha egy politikus sületlenségeket beszél vagy megállás nélkül hazudik, hiszen a saját buborékjában úgysem találkoznak a hívek a cáfolattal. De Gyurcsány úgy hazudta végig a miniszterelnökségét, hogy az elvileg független és objektív sajtó folyamatosan a sarkában lihegett. Ja, nem – összegezhető a csütörtöki Politikai Hobbista vezérfonala, amelyben Karácsony Gergely álturis ingjére otthonkájára válaszul a műsor férfitagjai is gyönyörűbbnél gyönyörűbb otthonkákat öltöttek.Ajánljuk még

















