Pesti Srácok

Karácsony átláthatóságot követel, de a saját esetében ez már nem olyan fontos – Nem mondják meg, mennyibe került a tolmácsolás

Karácsony átláthatóságot követel, de a saját esetében ez már nem olyan fontos – Nem mondják meg, mennyibe került a tolmácsolás

Hosszú hetek óta a hazai belpolitika alaptémája, hogy Karácsony Gergely folyamatosan szaladt bele a saját hazugságaiba. Míg a főpolgármester a szokásoknak megfelelően az ártatlan kisgyerek arckifejezését fölvéve próbálta menteni a menthetőt, mondván tud angolul, csak mégsem, de ez nem is baj, majd fejleszti és ha nyer 2022-ben (hihi), akkor majd angolul tart sajtótájékoztatót. A probléma csak annyi, hogy nem elsődlegesen a nyelvtudásának a hiánya a probléma, hanem a sorozatos hazugságok, amik rendre arcon csapták Gergőnket. Karácsonyék megígérték, hogy nyilvánosságra hozzák, mennyibe fáj a Fővárosi Önkormányzatnak (értsd: nekünk, adófizetők pénzéből), hogy állandóan tolmácsot kell tenni Gergő mellé. De ezt eddig nem tették meg.

Három hét sem volt elég a Fővárosi Önkormányzatnak, hogy megmutassa, mennyi pénzt költenek arra, hogy tolmácsot béreljenek arra az időre, míg Karácsony Gergőnek külföldi kollégáival kell egyeztetnie. Félreértés ne essék, az elsődleges probléma nem azzal van, hogy ez a szó szerint drága főpolgármester töri az angolt, hanem az, hogy először mindenkit hülyének nézve azt mondta, hogy megvan a nyelvvizsgája és tud angolul, majd jött a korrekció, hogy jaj, azért annyira mégsem.

A folyamatos hazugságáradatból persze az lett, hogy borultak ki a csontvázak a szekrényből: már lassan az is kérdéses, hogyan diplomázott le a párbeszédes városvezető, aki amúgy egyetemen is tanított. Apropó, egyetem – Lánczi András, a Corvinus rektora éles kritikát fogalmazott meg korábbi beosztottjáról: azt mondta, kénytelen volt eltanácsolni Karácsonyt a Corvinus doktori iskolájából, ám nem teljesítette az előírt követelményeket, még úgy sem, hogy a megszokottól eltérően két év haladékot kapott. Lánczi leszögezte: az egyetem másokhoz hasonlóan minden támogatást megadott neki, ennek ellenére ezzel a lehetőséggel nem tudott élni Karácsony Gergely, akinek nyelvi felkészültsége nem volt kielégítő.

Az Origo összegző cikkében azt írta, hogy Karácsony 2000-ben, miután az ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai Intézetében szociológiadiplomát szerzett, a Budapesti Corvinus Egyetemen kezdte meg első doktori képzését. Ez azért érdekes, mert a politikusnak csak egy lektorátusi igazolása van angol nyelvből, pedig az egyetemek szabályzatai kimeneti követelményként írják elő az államilag elismert nyelvvizsgát. Ehhez képest a 2018-as parlamenti választás előtt pártja, a Párbeszéd honlapján közzétett bemutatkozásában azt állította, hogy 2007-ben az ELTE ÁJK Politikatudományi Intézetében doktori (PhD) fokozatot szerzett, ami a portál szerint szemenszedett hazugság.

PestiSracok facebook image

Nem szégyen a tolmács, csak a hazugság

Természetesen nem várható el, hogy egy vezető politikus beszéljen a világ összes nyelvén. Egy miniszterelnöki babérokra törő politikusnál mondjuk minimum az angol elvárható lenne, de ez most más kérdés. A nyelvvizsgabotrány kirobbanása után több megkeresés is érkezett a Fővárosi Önkormányzathoz, mennyit költenek tolmácsra, ám az eltelt három hétben valamiért nem tudtak rá válaszolni. Pedig ők a transzparencia hívei.

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.