karácsony gergely
Karácsony Gergelynek a Városháza parkra vonatkozó ígéretét sem sikerült teljesítenie
A járvány és a balesetveszélyes hivatali homlokzat az oka, amiért még csak a tervezésnél tart a Karácsony választási ígéreteként megfogalmazott Városháza park projekt – állítja a főváros. Továbbra sem tudni, hogy a főpolgármester által a két évvel ezelőtti kampányban beharangozott budapesti főtér és közpark mikor nyithatja meg kapuit a nagyközönség előtt.Karácsonyék lenyelik a budapesti vendéglátósok állami bértámogatásait
Bár az állami segítség megérkezett, Karácsonyék inkasszózták az iparűzési adóelőleget. Amint megérkezett a novembertől négy hónapra megítélt, egyösszegű bértámogatás a budapesti vendéglátósokhoz, a fővárosi önkormányzat több munkaadó cég számlájáról százezres, milliós nagyságrendű összegeket emelt le – tudta meg a Magyar Nemzet. Az érintettek a vírus miatt töredékére zuhant tavalyi forgalom láttán az ősszel azt kérték a fővárostól, hogy az iparűzési adóelőleget ne a 2019-es rekordforgalom alapján szedjék be. Választ akkor nem kaptak a túlélésért küzdő vállalkozások, a napokban viszont a városvezetés lecsapott az államtól kapott pénzeikre. Emiatt akad vendéglátós, aki egyelőre nem tudja kifizetni a támogatott béreket.Nyomoz a rendőrség a budapesti városvezetés BKV-mutyija ügyében
Nyomozást indított a balliberális budapesti városvezetés BKV-botránya ügyében a rendőrség – derült ki a PestiSrácok.hu birtokába került rendőrségi határozatból. Tavaly novemberben került nyilvánosságra, hogy egy baloldali oligarchához, Tüttő Kata főpolgármester-helyettes volt élettársához, Leisztinger Tamáshoz köthető offshore-gyanús cég nyert októberben a BKV buszbérlési pályázatán. Ráadásul a feljelentés szerint a cég egyáltalán nem rendelkezik járművekkel, a pályázat kiírásakor pedig még nem is létezett. Az ügyben egyébként nem a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), hanem a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) vizsgálódik. Ennek oka, hogy a BRFK-t saját kérésére kizárták az eljárásból, mivel az elfogultság látszatát is el szerették volna kerülni, hiszen Karácsony Gergely főpolgármestert is érinti a feljelentés.Orbán Balázs: gyomorforgató, ahogy a baloldal az oltás kapcsán hazugságokat terjeszt
A Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai ügyekért felelős államtitkára, Facebook-oldalán kommentálta Gulyás Gergely mai, szintén közösségi oldalán közzétett bejegyzését, amiről egy korábbi cikkünkben már mi is beszámoltunk. Orbán Balázs nem fukarkodott a jelzőkkel, egyenesen visszataszítónak és gyomorforgatónak nevezte azt, amit a balliberális oldal az elmúlt napokban tett a járvány okozta válság kezelésével kapcsolatban. Az államtitkár többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy a harmadik hullám kellős közepén, amikor a magyar emberek életét és egészségét kellene menteni, az ellenzék minden erejével azon van, hogy politikai haszonszerzés céljából egy hazug médiakampánnyal gátolja a hatékony védekezést. Orbán Balázs bejegyzését a következő szavakkal zárta: „Kedves ellenzék, innen nincs lejjebb. Sosem késő változtatni!"Gulyás Gergely: ha a baloldal lenne hatalmon, többen halnának meg
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke és Karácsony Gergely főpolgármester vakcinaügyben tisztességtelen politikát folytat – hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnap a Facebook-oldalán. Gulyás Gergely szerint a DK és a főpolgármester oltásügyben szándékosan megtéveszti az embereket, amit a baloldali lakájmédia készséggel és kritikátlanul kiszolgál. A Gyurcsány-koalícióval kapcsolatban pedig kifejtette: joggal feltételezhető, hogy valójában abban érdekeltek, hogy a járvány elhúzódásából politikai tőkét kovácsoljanak.Karácsony Gergely: adják át a vakcinákat, majd mi megoldjuk Budapest oltását!
Karácsony Gergely ismét közösségi oldalán osztotta meg legújabb gondolatait, ezúttal az oltási ütemtervvel kapcsolatban jutottak eszébe ötletek. A főpolgármester posztjában arról értekezett, hogy mivel nem az általa elvárt gyorsasággal halad a budapestiek oltása, ezért a kormány adja át a vakcinákat és majd a fővárosi vezetés megoldja ezt a problémát. A bejegyzésben arra nem tért ki, hogy a balliberális oldal – a védekezésben súlyos károkat okozva – miért is gerjeszt folyamatosan bizalmatlanságot a keleti vakcinákkal szemben, helyette inkább a minél szélesebb körben történő tesztelést sürgette. Hogy ez utóbbitól miért is várja még mindig a problémák megoldását, azért sem érthető pontosan, mert Európában az egyik legnagyobb számú tesztelést végző Szlovákia egészségügyi rendszere jelenleg épp az összeomlás szélén áll.Betondzsungellé züllesztenék Karácsonyék Mocsárosdűlőt
A Karácsony Gergely vezette főváros betondzsungelt hozna létre Óbuda – és egyben Budapest – egyik utolsó, jórészt érintetlen, ritka növény- és állatfajoknak is otthont adó zöldterületén. A főpolgármesteri hivatal városépítési főosztálya közreműködésével a Mocsárosdűlő egy jelentős részének beépítésére készített tanulmányterv szerint akár kétezer-hatszáz lakást húzhatnak fel a területen, ahol összesen csaknem félmillió négyzetméternyi szintterületet alakítanának ki. A várhatóan közfelháborodást keltő terveket egyelőre rejtegetik Karácsonyék – derül ki a Magyar Nemzet cikkéből.Pikó for president! – Karácsony Gergely Pikó Andrást jelöli miniszterelnöknek (VIDEÓ)
Nem igazán sikerült tegnap sem komolyan vennie Karácsony Gergelynek az átláthatóságot, valamint a közvélemény nyílt tájékoztatását. Miután vállat vont stábunk azon kérdésére, hogy van-e felelőssége a Fővárosi Önkormányzatnak abban, hogy egyik intézményében visszaélhettek a dolgozóknak és idős embereknek szánt vakcinákkal, a főpolgármester az ellenzéki miniszterelnök-állításra vonatkozó kérdést sem tudta komolyan venni. A komolytalanságban pedig természetesen most is partner volt a körúti szójalattepárt terézvárosi Caligulája, aki lesajnáló vállveregetés kíséretében biztosította támogatásáról kollégáját.Úszik a pénzben Karácsony Gergely, de azért kuncsorog
Ha nem kompenzálják a fővárost, akkor már a mostani adatok alapján is igazoltnak látszik, hogy november végére fizetésképtelenség állhat elő – ezt mondta az MTI beszámolója szerint február 18-án Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes. Az igen borús képet festő nyilatkozatot ugyanakkor egészen érdekes megvilágításba helyezi az az adatsor, amely a Magyar Nemzet birtokába került, és amely a legnagyobb hazai önkormányzatok pénzügyi helyzetét mutatja be. Eszerint ugyanis a Karácsony Gergely vezette fővárosi önkormányzat tavaly decemberben még valósággal úszott a pénzben.Ajánljuk még

















