karácsony gergely
Feljelentették Karácsony Gergelyt, vizsgálódik a rendőrség
Horváth László Péter szigethalmi MIÉP-aktivista 2020. június 15-én tett feljelentést ismeretlen tettes ellen hűtlen kezelés bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt egy, a Lokálban megjelent cikk alapján. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztály Gazdaságvédelmi Alosztálya a feljelentést azóta áttette a Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztályára. Az ügyben Karácsony Gergely érintettségét is vizsgálják, aki 2014 és 2019 között Zugló polgármestereként tevékenykedett, jelenleg pedig Budapest főpolgármestere.Bajban van Karácsony: az emberek a Liget Projekt befejezését akarják
Vajon hajlandó lesz-e elengedni a fejlesztések további szisztematikus akadályozását Karácsony Gergely, miközben egész politikai pályafutását lényegében a Liget Projekt megtorpedózására alapozta és valódi sikereket egyedül ezen a téren ért el? Jó kérdés, különösen annak tükrében, hogy a legutóbbi – bár agyonhallgatott – partnerségi egyeztetés végén az derült ki: a megkérdezett polgárok elsöprő többsége (több, mint 90 százaléka) azt támogatja, hogy a megkezdett Liget Projekt beruházásait maradéktalanul fejezzék be. Ciki!Pedofil-cinkossággal vádolja Orbánt a Párbeszéd, Karácsonyt ez nem érdekli
A főpolgármester nem kíván reagálni arra, a vezetése alatt álló párt, a Párbeszéd által közzétett képre, amelyen Orbán Viktor, Szijjártó Péter, Polt Péter és Varga Judit látható Kaleta cinkosai címmel – írja a MagyarNemzet.hu.Vona és Karácsony egy étteremben egyeztettek
Portálunk egyik olvasója küldött képet szerkesztőségünknek, amelyen a Jobbik bukott elnöke, a napjait jelenleg vloggerkedéssel töltő Vona Gábor és Karácsony Gergely főpolgármester látható, amint egy asztalnál beszélgetnek. A képnek az ad különös aktualitást, hogy az elmúlt időszakban élénkült fel az egységes ellenzéki miniszterelnök-jelölt személye körüli vita, amelyben Vona nyíltan állást foglalt Karácsony személye mellett. Ki tudja, talán a részvételiség és a tömegdemokrácia lánglelkű lovagjai lehet, hogy jobban bíznak a kis asztal mellett történő háttéregyeztetésekben, mint a választókban...Kifosztásról beszélnek, közben milliárdokat örököltek az ellenzékivé lett önkormányzatok
Míg elvonásokra panaszkodnak a tavaly ősszel megválasztott baloldali polgármesterek, a nagyobb települések friss zárszámadásából az derül ki, hogy az előző fideszes vezetéstől milliárdos maradványokat örököltek. Ez egyes esetekben több, mint tízmilliárd forintra rúg: Érden például – amelynek polgármestere, Csőzik László egyenesen a csőd lehetőségéről beszélt az állítólagos elvonások miatt – a büdzsé nyolcvan százalékát kitevő 41 milliárd forint maradt meg – írja a magyarnemzet.hu.Tarlós nem örülne, ha a kormány átvenné a Lánchidat, a kormány pedig inkább adna egy esélyt Karácsonynak, hogy elvégezze a munkáját
Tarlós István nem örülne, ha a kormányhoz kerülne a Lánchíd, de megértené - a volt főpolgármester az atv.hu-nak azt mondta, nem csoda, hogy ilyen lépésben törik a fejüket a kormányban. Közben Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az ATV Egyenes beszéd című műsorában úgy nyilatkozott, Hollik István a Fidesz frakciójának az álláspontját tolmácsolta, amikor a Lánchíd átvételét javasolta, a kormány azonban továbbra is adna egy esélyt Karácsonynak, hogy elvégezze a munkáját.Karácsony egy német lapban fejtegette, miért az Uniónak kell utat mutatnia a magyar embereknek
Budapest aktuális főpolgármestere a német Südwest Pressének adott interjút, amiben meglepő módon Orbán Viktort és a nacionalizmust emlegette, valamint arról beszélt, hogy az uniós támogatásokat mégsem kellene megvonni Magyarországtól és az ellenzék melléfogott, amikor szankciókat sürgetett Brüsszeltől. A kritikai hangvételnek természetesen kézzel fogható magyarázata is akad: Karácsony Gergely azért kampányol, hogy a hazánknak szánt uniós forrásokat az önkormányzatoknak adják és annak felhasználását bízzák rájuk nyugodtan.Karácsony kimaxolta a pofátlanságot: szerinte Tarlósék kilenc év alatt semmit nem csináltak
A Facebook-huszár főpolgármester közösségi oldalán fröcsögött ismét egy nagyot. Karácsony arra a hírre reagált, miszerint a Fidesz- és KDNP-frakciók arra készülnek: megkérik a kormányt, hogy vegye át a Lánchíd felújítását a saját kezébe.Ajánljuk még

















