karácsony gergely
Tüttő és Molnár együtt akar kupakolni a Lánchídért - szerintük a kormány több híd árát herdálta már el (videó!)
Karácsonyék 10 milliárdos hozzájárulást várnak a kormánytól a Lánchíd felújítására. Tüttő Kata főpolgármester-helyettes szerint azért kell ennyi pénz, mert "az MSZP kezdeményezte, hogy a kormány járuljon hozzá többel mint az áfája a Lánchídnak". Tüttő és Molnár az ATV Egyenes beszéd című műsorában siránkozott a Lánchíd felújítása kapcsán és kupakolási akciót hirdettek tiltakozásul.Széchenyi Tímea: az új fővárosi vezetés halogatja a Lánchíd felújítását
„Most nincsen kapcsolatunk egyáltalán a fővárossal és meg is állt az egész ügyünk” – fogalmazott a gróf Széchenyi Család Alapítvány elnöke a Lánchíd felújításával kapcsolatban a Hír Tv Magyarország élőben című műsorában.Még maguk sem tudják miért, de elképesztő spórolásba kezdtek Karácsonyék, a Lánchíd számaival pedig nekiálltak trükközni
Úgy tűnik, mindent egy lapra tettek fel a Karácsony vezette fővárosi koalíciós erők: mindenképpen át kell vinni azt a mesét, mely szerint a gonosz kormány kivérezteti Budapestet, ezért most 65 milliárd forint értékben napoltak el beruházásokat, hogy később legyen pénz lóvéra. A Lánchídra félretett budapesti önrész közben suttyomban fogyásnak indult.Karácsony fű alatt összetrombitálta híveit, majd a Lánchídért folytatott hősies harcát megtapsoltatta a Duna-parton (PS-videó+képgaléria)
A sajtóból derült ki, hogy Karácsony Gergely összetrombitálta híveit a rakpart Lánchíd melletti szakaszára. A helyszínen végül kiderült, hogy a csekély létszámot adó pártaktivisták és szimpatizánsok gyűrűjében parolázó főpolgármester egyetlen attrakciója egy aszfaltfestésben merült ki. A Gál J. Zoltán bábáskodása mellett lezajlott esemény pedig leginkább a járványügyi veszélyhelyzetben látványos melléfogásokkal operáló Karácsony megtépázott renoméjának helyre billentésére szolgált. Harsogták a jelenlévők az ellenzéki toposzokat és a Gyurcsány-féle kommunikációs korifeus legújabb találmányát, a Budapest-adót is. Portálunk szembesítő kérdésekor azonban a főpolgármester láthatóan zavarba jött, ami nem csoda, hiszen a kormányzati elvonásként harsogott szolidaritási adó valójában az ország legszegényebb településeinek a válságos időszakban történő megsegítésére szolgál és nem a központi költségvetés támogatására.Gulyás Gergely: Karácsonyék tele vannak pénzzel - 180 milliárd forintnyi államkötvény állomány áll rendelkezésre
A magyarországi egészségügyi rendszer egységessége különösen előnyös válsághelyzetben - mondta Gulyás Gergely a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában. A Lánchíd felújításával kapcsolatban felhívta a figyelmet, Karácsonyéknak jelenleg is van 180 milliárd forintnyi állampapírja, tehát nehezen lehetne azt állítani, hogy ne lenne pénze a kötelezettségeire.Kocsis Máté: Képmutatás kimaxolva a Karácsony-féle szálasis hisztéria kapcsán
A Fidesz országgyűlési frakcióvezetője közösségi oldalán osztott meg egy képet, amely szerint Konok Péter, balliberális megmondóember még 2018-ban vágta a kormányfőt a nyilasvezér, Szálasi Ferenc helyére egy archív képen.Nyár vége előtt nem írják ki Karácsonyék a közbeszerzést a Lánchíd felújítására
Miközben Karácsony Gergely főpolgármester folyamatosan szerencsétlenkedik a Lánchíd felújításával, több pénzt követel és a kormányra mutogat, a nemzet egyik szimbóluma egyre rosszabb állapotba kerül. Mindezt úgy, hogy egyébként a veszélyhelyzet lejárta előtt még hirtelen talált 10 milliárd forintot a fővárosi kasszában, amit egyszemélyi döntésének megfelelően lehet elkölteni, és ebből egymilliárd csak a városházára menne el. Deák Dániel politológus szerint Karácsony Gergely húzásai mögött egyértelműen az áll, hogy az áldozat szerepébe szeretne kerülni, a folyamatosan konfliktusgenerálással pedig a saját maga országos politikai szerepét kívánja növelni, ők ugyanis már 2022-re figyelnek. Más kérdés, hogy a szakértő szerint ez lassan már a saját szavazói között is visszaüthet – írja az origo.hu.Fidesz: Életveszélyes Karácsonyék szerencsétlenkedése
Szó szerint életveszélyes Karácsony Gergely és a baloldali városvezetés szerencsétlenkedése. A Lánchíd nagyon rossz állapotban van, a felújításhoz szükséges pénz teljes mértékben rendelkezésre áll, csak hozzá kellene látni a munkához – olvasható a Fidesz pénteki közleményében.Egymilliárdból "korszerűsíti" hivatalát Karácsony, miközben szétrohad a Lánchíd
Mintegy tízmilliárd forinttal emelte meg önhatalmúlag a főváros költségvetését Karácsony Gergely, amelyben egymilliárdot különített el saját hivatalának "korszerűsítésére", mindezt úgy, hogy a folyamatosan romló Lánchíd felújítása nem talált elég forrást – derül ki a szerdán megjelent főpolgármesteri rendeletből.Ajánljuk még

















