karácsony gergely
A kereskedelmi szövetség nem támogatja a főpolgármester boltbezárási javaslatát
Nem támogatja Karácsony Gergely főpolgármester egyes boltok bezárásáról szóló javaslatát az Országos Kereskedelmi Szövetség. Karácsony Gergely vasárnap azt kezdeményezte, hogy a kormány tegye lehetővé a települési polgármestereknek, Budapesten pedig a főpolgármesternek a nem létfontosságú boltok, üzletek nyitvatartásának korlátozását, szükség esetén a bezárás elrendelését.Budapesten leállnak a bölcsődék és az óvodák is
Karácsony Gergely külföldi példákra hivatkozva úgy nyilatkozott: minél inkább leáll a város, annál nagyobb eséllyel kerüljük el a legrosszabbat. Noha az óvodák bezárása nem az ő hatásköre, de a sajtótájékoztatója szerint arra számít, hogy a kormány kisegíti a fővárost egy rendeletmódosítással, hogy ne hatásköri viták nehezítsék a védekezést. Bezár még az Állatkert és a fürdők sem lesznek nyitva, ami arra utal, hogy meggyőzték Gy. Németh Erzsébetet arról, hogy a gyógyvíz nem semlegesíti a vírust, de legalább arról, hogy inkább ne szólaljon meg.Karácsonynak negyvenegy tanácsadója van, havonta harmincmilliót fizet nekik – Bemutatjuk őket!
Egy jó városvezetéshez fontosak a tanácsadók, zuglói ámokfutását követően pedig tudhatjuk, hogy Karácsony Gergely Budapest irányítását sem bízza saját magára. Miután a Városháza és a bizottságok megteltek a 2010 előtti SZDSZ-es és szocialista panoptikum reaktivált bajnokaival, a tanácsadók körét is fel kellett tölteni "hozzáértő" szakikkal. Ha Draskovics Tibor, Havas Szófia, Rusznák Imre, Szabó Zoltán és Gyurcsány Ferenc több régi barátja konchoz juthatott, akkor várható volt, hogy a baloldali slepp másodvonalának is adódik lehetőség. A PestiSrácok.hu által megszerzett adatok szerint a főpolgármester 41 tanácsadót alkalmaz jelenleg; ez alapján havonta bruttó 29 123 800 forint vándorol a zsebekbe. Korábban már mi is megszellőztettük a balliberális újságírás Demónájának, Kálmán Olgának havonta juttatott egymillió forint sorsát, de természetesen Jávor Benedeknek és az anarchista Misetics Bálintnak, valamint a fideszes politikusok halálán viccelődő Ámon Adának is osztottak lapot és közel egymillió forintot is egy egész hónapnyi munkáért. De nézzük, kik vannak még a listán? A névsor hosszú, ezért cikkünk első részét követően szemezgetünk még a rátermett tanácsadók között, először azonban nézzük a nagyágyúkat. Az összegek bruttóban értendők.Bezárnak a fővárosi fenntartású mozik, színházak, múzeumok és könyvtárak
Bezárnak a főváros fenntartású mozik, színházak, múzeumok és könyvtárak – jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester csütörtökön, Budapesten, a koronavírussal kapcsolatos fővárosi intézkedésekről szóló sajtótájékoztatón. Azt mondta, bármennyire is súlyosan érinti a döntés a fővárosi intézményhálózatot, meg kell tenni ezt a lépést, hogy a járványveszélyt a lehető legnagyobb mértékben csökkenteni tudják.Már tényleg csak Demszky Gábor tanácsai hiányoznak Karácsony Gergelynek
Nem elég, hogy Demszky Gábor micsoda romhalmazt hagyott maga mögött Budapesten, most úgy érzi, hogy Karácsony Gergelynek pont az ő tanácsaira van szüksége. Szegény főpolgármester úr már azt sem tudja, hogy kire hallgasson: Gyurcsány Ferencre vagy Demszky Gáborra? Demszky Facebook-üzenetben oktatja Karácsonyt, hogy mit is kell csinálni akkor, amikor járvány van, hiszen ő korábban a Városházán aludt, amikor árvíz volt, és húsz évig volt a fővárosi Védelmi Bizottság elnöke. A volt SZDSZ-es főpolgármester azt is leírta, hogy hasonló válsághelyzeteket kezelt korábban, így komoly tapasztalatait át tudja adni Karácsonynak. A részletes lista Demszky Facebook-posztjában található:Új emlékezetpolitika: Kerpel-Fronius szívesen látná újra a szovjet "hősöket"
Beleállt az emlékezetpolitikai harcba a Karácsony Gergely-féle balliberális fővárosi vezetés. Nemrég Budapest ostromának 75. évfordulójára emlékezve "Budapest szabad" címmel nyílt fotókiállítás a metróban. A cím kifejezetten rímel arra a történeti narratívára, amely a fővárosba bevonuló szovjet csapatokat fölszabadítóként ünnepli. Karácsony Gergely az eseményen ki is hangsúlyozta, hogy ma a lelkek fölszabadítására van szükség, hiszen a fasizmus által elkövetett borzalmak még mindig rengeteg embert nyomasztanak. A szovjetek által magyarok sérelmére elkövetett bűnökről nem tett említést a főpolgármester, ellenben a minap helyettese, a momentumos Kerpel-Fronius Gábor azt mondta, hogy ő személy szerint nagyon sajnálja, hogy a szovjet "felszabadító" katona, Osztapenko szobra már nincs a helyén.Örülhetnek a Ligetvédők, Karácsony megálljt parancsolt a Városliget terjeszkedő zöldfelületének
Mégiscsak igaza volt Karácsony Gergelynek, nem kamuzott. Hónapokkal a főpolgármester-választás után be kell látni, valósak voltak azok a félelmek, amelyeket a jelenlegi főpolgármester különböző tüntetések élén megfogalmazott. Amelyekért ostorozta a rendszert, amelyben, mint állította, rendet tesz. És igaza volt azoknak a zöld/politikai szervezeteknek is, akik évek megszámlálhatatlan tiltakozásai és fórumai során szinte mócsinggá mantrázták, hogy "síkra betonozzák a Városligetet", és "a Liget projekt során csökkenni fog a zöldterület aránya", hogy "szétroncsolják a főváros zöld tüdejét". És Karácsony Gergely volt az, aki tett róla, hogy így legyen...Tóth Erik: Karácsony háborúskodása a budapestiek érdekeit sérti
A nemrég elfogadott fővárosi költségvetés nem Karácsonyékat, hanem Tarlós Istvánt dicséri, akinek köszönhetően Budapest költségvetése, és annak mozgástere is jelentősen javult az elmúlt években, mondta a 888-nak Tóth Erik, a Nézőpont Intézet elemzője. A szakértő szerint Karácsony abban a tekintetben egyelőre sikeres, hogy az általa meghonosított háborús retorika arra alkalmas, hogy az ellenzéki, kormánnyal nem szimpatizáló szavazókat aktívan tartsa.Ajánljuk még















