karácsony gergely
Karácsonyék idén télen ismét verseny nélkül adtak volna 400 milliót a zuglói parkolásra
Karácsony Gergely, a baloldal főpolgármester-jelöltje az egyre terebélyesedő zuglói parkolási botrány ügyében igyekszik úgy tenni, mintha neki semmi köze nem lett volna ehhez a dologhoz, mintha nem is ő lenne Budapest XIV. kerületének polgármestere, és teljesen a képviselő-testületre tolná a mutyigyanús ügyletet – írja az Origo.Egymásnak esett az ellenzék Budapesten, Puzsér elindul a főpolgármesterségért
A baloldali előválasztásból kiszállt, de a főpolgármesterségért biztosan elindul Puzsér Róbert, aki szándékát meg is erősítette a Hír TV-nek. Puzsér azután függesztette fel a tárgyalásokat az előválasztásról Karácsony Gergellyel, miután az MSZP-Párbeszéd-DK-Momentum a hétvégén az LMP és a Jobbik nélkül állapodott meg a budapesti polgármesterjelöltekről. Szerinte ugyanis a Jobbikot nem lehet kihagyni. Karácsony Gergely közben visszaszólt Puzsérnak, és bejelentette: nélküle is lesz előválasztás. Kiújultak az ellenzéki viták Budapesten. Tarlós István a PestiSrácok.hu-nak nyilatkozva azt mondta, hogy Karácsony Gergely rumra cserélte az unicumot.Karcsony Gergely megvédi a zuglói parkolási mutyit
A XIV. kerületi szocialisták erőltették át — Karácsony Gergely, Zugló párbeszédes polgármesterének tartózkodása mellett — a milliárdos veszteséget okozó parkolási rendszerről szóló képviselő-testületi előterjesztést Várnai László, a CivilZugló Egyesület önkormányzati képviselője szerint. A szervezet vezetőjének blogbejegyzéséből kiderült továbbá, hogy a kerület a Zuschlag-ügy és a Hunvald—Weinek-per egykori érintettjeinek is munkát ad.Az LMP, a Jobbik és a Sétáló Budapest azzal vádolja az MSZP-t, hogy az ellenzék megosztására játszik - A fél ellenzék kiegyezett egymással
A Jobbik és az LMP budapesti elnökei, illetve a Sétáló Budapest (Puzsér Róbert) csapata szomorúan veszi tudomásul, hogy Budapesten az MSZP tudatosan az ellenzék megosztására játszik - írják szombati közleményükben. Mint kifejtik, szerintük a szocialisták nem beszélnek programról, nem egyeztetnek Budapest jövőjéről, hanem kizárólag pozíciókkal seftelnek. Ezzel ellehetetlenítik a teljes ellenzéki együttműködést. Ezt megelőzően az MSZP, a Párbeszéd, a Momentum és a DK felosztotta egymás között csaknem valamennyi kerületi polgármesterjelölti helyet. Ismert, a főpolgármester-jelölti verseny első fordulójában Karácsony Gergely nyert Horváth Csabával szemben. Utóbbi a megegyezés szerint Karácsony helyén, Zuglóban indulhat. A Jobbik és az LMP már fölsorakozott Puzsér Róbert mögött, aki az úgynevezett előválasztás második fordulójában Karácsony Gergely ellen versenyezne. Eközben az MSZP roma szervezetei elutasították, hogy pártjuk összefogjon a Jobbikkal. Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke közölte: az LMP-t mindenképpen várják az összefogásba. Velük a tárgyalások nem jutottak olyan szintre, hogy budapesti szintű megállapodást kössenek, de a 23 kerület többségében vannak helyi megállapodások. A Jobbikkal kapcsolatban azt mondta: helyi szinten lehetőséget biztosítanak a megállapodásra, de polgármesteri szintű egyezségre nem látnak lehetőséget.Tarlós István a PS-nek cáfolta a sarokba szoruló Karácsony parkolási vagdalkozásait
A mai napon már foglalkoztunk Karácsony Gergellyel és a megfoghatatlan parkolási anomáliával, ahol a zuglói polgármester csak kapkodja a levegőt és saját magán kívül mindenki mást hibáztat a közel 800 millió forintos éves veszteséget magyarázva. Karácsony a Magyar Narancsban megjelent interjúban azt nyilatkozta, hogy Tarlós Istvánnak minden adat és szám a birtokában van a fővárosi kerületek parkolási rendszeréről. Mivel a zuglói polgármester állításai néha finom szóval is füllentésnek bizonyultak, magát a főpolgármestert kérdeztük a helyzettel kapcsolatban, aki teljesen váratlanul megcáfolta Karácsony állításait. Egy világ dőlt össze bennünk.Karácsony Gergely fél a tesztoszteronszagtól, de bátran "borítana bilit" a fideszesekre
Maszatolás és valótlan adatok, felelősség alól való kibújás, fantazmagória és mézesmadzag a főpolgármesteri kampány legfontosabb kellékei Karácsony Gergely részéről, aki legfőbb fegyverét, az erélytelenségét is a zászlajára tűzte a kampányában. A Magyar Narancsban tegnap megjelent interjúban Karácsony továbbra sem tud mit mondani a zavaros zuglói parkolási ügyekről; a több száz milliós hiánnyal nem tud mit kezdeni, csak ahhoz ragaszkodik, hogy ő akar átláthatóságot. Erélytelenségét tudatos önmegsemmisítésnek nevezi még a balliberális lap is, azonban ez sem szegi kedvét a virágról virágra szálló politikusnak, aki ott kelt zűrzavart és káoszt, ahol éppen földet ér. A terjedelmes interjúból azt is megtudjuk, hogy kiléptetné Budapestet a NER-ből, jó szocialista hagyományokat felelevenítve a BKV árainak csökkenéséről delirál, elfelejtve, hogy a balliberális kormányzás alatt jóformán évente volt áremelés, míg Tarlós kilenc éves regnálása alatt egyszer sem emelték a jegyárakat. Akinek van ereje végigolvasni a beszélgetést, az megismerkedhet az éjszakai polgármesterség intézményével és a Fidesz elleni kérlelhetetlen harccal, valamint Karácsony kedvenc kifejezésével: az átláthatósággal, illetve annak mantraszerű ismételgetésével.Kocsis Máté: Gyámság alá kell helyezni Karácsonyt
Gyámság alá kell helyezni Karácsony Gergelyt, Zugló polgármesterét - mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön Budapesten. Jelen Tamás, választókerületi elnök jelezte: csütörtökön rendkívüli testületi ülést kezdeményeznek az önkormányzatnál.Tarlós István a PS-nek: Kétségtelenül egyedül a zuglói parkolás veszteséges a fővárosban (PS-videó)
Tarlós István szerint mindenki tisztában van vele, hogy melyik budapesti kerület az egyetlen, ahol veszteséges a parkolási rendszer - utalva ezzel Karácsony Gergely, zuglói polgármester tevékenységére a csütörtöki, a Városházán tartott sajtótájékoztatón, ahol a PestiSrácok.hu stábja kérdezte a főpolgármestert a fővárosi parkolási botránnyal kapcsolatban. Tarlós kérdésünkre elmondta, hogy nem tudja szankcionálni a kerületeket, azonban a centralizált parkolási rendszerben bízik leginkább, mely miatt vitázik is a kormánnyal. A főpolgármester ennek margóján kifejtette, hogy külön kell választani a főváros és a kormány közötti vitát, és a zuglói anomáliát, hiszen a kormánnyal strukturális vitája van, a Karácsony Gergely vezette kerület parkolási és vezetési problémái, és a zuglói polgármester megnyilvánulásai azonban más lapra tartoznak. A főpolgármester részletes válaszát megnézhetik helyszínen készült videónkban.Kipakolt Karácsony Gergelyről a zuglói civil képviselő - A Fidesz vizsgálóbizottságot követel
Terjedelmes interjút közölt az Azonnali.hu Várnai Lászlóval, a Civil Zugló Egyesület önkormányzati képviselőjével, aki részletesen kipakolt a Karácsony Gergely polgármesterségével kapcsolatos ügyekről. Egyebek mellett arról beszélt, miért tartja Karácsony Gergelyt az MSZP bábjának, és miért gondolja úgy, hogy a polgármester csak ugródeszkának használta a kerületet. Várnai szerint a kerületi önkormányzat kifizetőhellyé alakult, ami miatt több szakember távozott posztjáról, mert nem akartak ehhez asszisztálni. Az egykori LMP-s politikus az interjú végén elismerte Tarlós István főpolgármesteri érdemeit. FRISSÍTÉS: A Fidesz Zuglói Szervezete felszólította Karácsony Gergelyt, hogy vállalja a felelősséget a parkolási botrányért, hiszen egyedül ebben a kerületben veszteséges a parkolás, miközben a szerződéseket ő terjesztette elő, majd ő írta alá. Azt is közölték: vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezik a milliárdos kárt okozó visszaélés feltárására.Ajánljuk még

















