karácsony gergely
Tarlós István: Karácsony Gergely kerületi polgármesternek is alkalmatlan
Hosszú interjút adott Tarlós István, Budapest főpolgármestere a Magyar Nemzetnek. Abszurd, amit Karácsony Gergely mond, hogy az általa vezetett kerületben a fizetőparkolásról szóló szerződés mutyi, de nem tehetett mást, ezért aláírta — adott hangot felháborodásának a főpolgármester. A főpolgármester a baloldal paródiába hajló önkormányzati kampányán kívül többek között a reptéri zajcsökkentésről és az elektronikus jegyrendszer bevezetéséről is beszámolt. Közölte: ma újraindul az utasforgalom a 3-as metró felújított szakaszán.Ismét bakot lőtt a 444.hu – Karácsony Gergelyt védik, Kocsis Mátét viszont hamis vádakkal támadják a parkolási botrányban
Karácsony Gergelyt próbálta védeni és a Fideszt besározni a 444.hu csapata a parkolási botrány ügyében. A szélsőliberális portál Kocsis Mátét igyekezett bemártani, azonban az egyértelmű hazugságaikra a PestiSrácok.hu két évvel ezelőtti cikke már választ adott: megírtuk, hogy a 444.hu által Kocsis Mátéhoz kötött két figurát pont ő rúgta ki és jelentette fel. Egyiküket, Biál Csabát elbocsátotta, unokatestvérét pedig az elbocsátás mellett fel is jelentette, miután kiderült, hogy lopja a parkolási pénzeket. Ez azonban nem zavarta a 444.hu újságíróit, akik cikkükben mégis a Fidesz embereinek titulálják őket. Az ügy egyik külön pikantériája, hogy a Kocsis által kirúgott Biál Csaba pont a Karácsony Gergely vezette Zuglóban tudta megvetni a lábát, ugyanis 2015-ös kirúgását követően 2016 januárjától a zuglói polgármester alkalmazásában állt.Tarlós István teljes zavarodottságot lát Karácsony Gergelyen (Videó!)
Gyerekes dolognak nevezte Tarlós István főpolgármester, hogy Karácsony Gergely vitára hívta, valamint feljelentette őt arra hivatkozva, hogy félinformációkkal traktálja a nyilvánosságot. Tarlós az Echo TV péntek reggeli műsorában kijelentette: nincs értelme vitát tartani Karácsonnyal, hiszen a tények és a számok magukért beszélnek.Karácsonyék indokolatlanul tartanak vissza tízmilliókat Zuglóban
Több zuglói szervezettől is százmilliós összegeket próbált elvonni Karácsony Gergely, a fizetésképtelenné váló kerület polgármestere - közölte a Magyar Nemzettel a Fidesz zuglói választókerületi elnöke. Jelen Tamás tájékoztatása szerint van, ahol a forrásmegvonás sikerrel járt.Horváth Csaba: Jó eséllyel leszek polgármester-jelölt Zuglóban
Horváth Csaba, korábbi MSZP-s főpolgármester-jelölt az ATV-ben nem cáfolta, hogy ő lenne az ellenzék közös polgármesterjelöltje Zuglóban. Mint fogalmazott: "jó eséllyel leszek polgármester-jelölt".Beszólt az LMP Horváth Csabának, aki szerint a zuglói parkolási rendszer úgy jó, ahogy van
Horváth Csaba még a tökéletesen is tudna javítani – kommentálta közleményében az LMP a volt szocialista főpolgármester-jelölt csütörtöki kijelentését, akit nemrégiben Karácsony Gergely utasított a kispadra az ellenzéki előválasztás során. Az MSZP-s politikus az előzmények dacára ugyanis megvédte a zuglói polgármestert, amikor csütörtökön arról beszélt: a zuglói parkolási rendszer úgy tökéletes, ahogy van.Tarlós István helyre tette a zuglói parkolási rendszerben több száz milliós hiányt okozó Karácsonyt a Fővárosi Közgyűlésben (PS-videó+galéria)
Parázs vita zajlott a Fővárosi Közgyűlésben szerdán délelőtt többek között a parkolási botrány ügyében. Tarlós István többször oktatta ki a szerinte politikai haszonleső ellenzéket, akik a főpolgármester szavaival élve "futnak az események után". Kiderült, hogy az a leghangosabb, akinél több százmillió forintos hiányt okozott a parkolási rendszer rossz üzemeltetése: Karácsony Gergely zuglói polgármester azonban védekezés helyett támadással próbált kibújni a kellemetlen helyzetből. A főpolgármester rámutatott, hogy például az MSZP által vezetett XIII. kerületben közel kétmilliárdos haszonra tettek szert a parkolási rendszer gazdaságos üzemeltetése által, Karácsony azonban Zuglóban borzasztó állapotokat okozott, mégis ő próbálja kioktatni a többieket. Több fideszes polgármester szólalt fel és mutatta fel saját kerületének pozitív mérlegét, amire Karácsony Gergely nem tudott válaszolni, azonban hiteltelen módon ő beszélt átláthatóságról, és igazságos parkolási rendszert követelt a főváros számára. A több százmillió forintos zuglói parkolási veszteségre vonatkozó kérdésekre nem tudott válaszolni; elmondása szerint a számokkal jelenleg nem akar foglalkozni. Mindenesetre különösen érdekes a követelése, hiszen egyik kerület sem halmozott fel ilyen mértékű veszteséget, magabiztosság tekintetében tehát elvileg rendben van a zuglói polgármester, aki a baloldali ellenzék főpolgármester-jelöltje. Kérdés, hogy esetleges regnálása alatt milyen szarvashibákkal és hozzá nem értéssel örvendeztetné meg a budapestieket, amikor a saját kerületében sem tud rendet tartani. A közgyűlés ezen kívül több témával is foglalkozott. Tarlós István azzal vádolta az ellenzéket, hogy politikai kampányt csinálnak minden ügyből, amelyek csak most fontosak nekik, és saját ötletként és kezdeményezésként próbálják eladni, amit a főpolgármester már jó ideje kitalált és próbál kezelni. Nézzék meg videónkat!A csepeli háromszög titka
Kolumbusz Kristóf 1492-ben jegyezte fel hajónaplójába, hogy a Bermuda-háromszögnek elnevezett területen megbolondultak az iránytűi, a víz pedig mintha a pokol kapujaként hullámzott volna előtte. Az Atlanti-óceán rejtélyes hajótemetőjéből számtalan utazó sosem tért vissza. A máig megfejtetlen misztérium a napokban újabb áldozatokat szedett. No nem ám a Miami, San Juan és a Bermuda-szigetcsoport által kirajzolt háromszögben. Csak itt, a monda szerint Árpád fejedelmünk lovászáról elnevezett szigeten.Karácsony a Momentum választási programját is lenyúlná
Karácsony Gergely üdvözli a Momentum ma bejelentett Budapest-programját és a párt részvételét az előválasztáson – írja a Párbeszéd csütörtöki közleményében. Az írásból kiderül: ha Karácsony megnyeri az előválasztást, akkor a Momentum programját is képviselni fogja, magyarul lenyúlja ötleteiket.Ajánljuk még
















