Pesti Srácok

karácsony gergely

Az LMP, a Jobbik és a Sétáló Budapest azzal vádolja az MSZP-t, hogy az ellenzék megosztására játszik - A fél ellenzék kiegyezett egymással

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 április 6.
A Jobbik és az LMP budapesti elnökei, illetve a Sétáló Budapest (Puzsér Róbert) csapata szomorúan veszi tudomásul, hogy Budapesten az MSZP tudatosan az ellenzék megosztására játszik - írják szombati közleményükben. Mint kifejtik, szerintük a szocialisták nem beszélnek programról, nem egyeztetnek Budapest jövőjéről, hanem kizárólag pozíciókkal seftelnek. Ezzel ellehetetlenítik a teljes ellenzéki együttműködést. Ezt megelőzően az MSZP, a Párbeszéd, a Momentum és a DK felosztotta egymás között csaknem valamennyi kerületi polgármesterjelölti helyet. Ismert, a főpolgármester-jelölti verseny első fordulójában Karácsony Gergely nyert Horváth Csabával szemben. Utóbbi a megegyezés szerint Karácsony helyén, Zuglóban indulhat. A Jobbik és az LMP már fölsorakozott Puzsér Róbert mögött, aki az úgynevezett előválasztás második fordulójában Karácsony Gergely ellen versenyezne. Eközben az MSZP roma szervezetei elutasították, hogy pártjuk összefogjon a Jobbikkal. Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke közölte: az LMP-t mindenképpen várják az összefogásba. Velük a tárgyalások nem jutottak olyan szintre, hogy budapesti szintű megállapodást kössenek, de a 23 kerület többségében vannak helyi megállapodások. A Jobbikkal kapcsolatban azt mondta: helyi szinten lehetőséget biztosítanak a megállapodásra, de polgármesteri szintű egyezségre nem látnak lehetőséget.
Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.