Sarló és kalapács

Így érezhetett az a több tízmillió ember is, aki 1945-ben megünnepelte május 9-ét. Pontosabban közép-európai idő szerint 1945. május 8-án 22 óra 43 perckor (a Szovjetunióban már egy új nap kelt fel), amikor Berlin külvárosában aláírták a német fegyveres erők teljes megadásáról szóló dokumentumot. Ugyanezen a napon Moszkvában a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége nemzeti ünneppé, vagyis - így talán ismerősebb - a Győzelem napjává nyilvánította a május 9-ét. Felvonulások, parádé, díszlövések, ünnepség állított emléket a náci hadsereg legyűrésének: csakhogy a hagyomány két év múlva lényegében megszűnt, a Győzelem napja pedig újra munkanap lett (állítólag Sztálin rendelte így, nehogy a katonákat jobban ünnepeljék, mint őt). A piros betűs ünnepet aztán 1965-ben Brezsnyev élesztette újjá: onnantól fogva megint minden évben nagyszabású csinnadrattával vonult be a sarló-kalapáccsal díszített zászló a Vörös térre. A hetvenes-nyolcvanas évekre a mindig mindenkinél okosabb kommunisták már arra is rájöttek, hogy a nap az ideológiai befolyásolás kiváló eszközeként is használható. Nem véletlenül töltötték meg fiatalokkal az állami rendezvényeket.

Persze május 9-ét mostanában a béke napjaként meg Európa-napként is ünneplik. Az egykori Szovjet elnyomás elszenvedőiként viszont nekünk nehéz elvonatkoztatni attól, hogy Németország kapitulációjával a Szovjetunió milyen befolyási területekre tett szert Kelet-Európában.

És itt ugorjunk napjainkba, és képzeljük magunk elé egy tetszőlegesen vett tüntetésen, mondjuk a Kossuth teret/Oktogont/Andrássy utat/Hősök terét. Fiatalok, sőt gyerekek mondhatni, akik tulajdonképpen azt éltetik, aminek a lényegét május 9-e jelentette. Legalábbis, amivé a kommunisták tették.

Mert mit csinál az MSZP-Párbeszéd ma, e sorok írása közben 2019. május 9-én?

Európa-napnak álcázott fáklyás felvonulást tart éppen. (Abban mondjuk igazuk van, hogy egy kis fényre nagy szükségük lenne) Csak Karácsony Gergellyel nem számolnak, aki tényleg annyira végtelenül buta, hogy az egészet leleplezi és az alábbiakat mondja:

Senki nem szólt neki, hogy Európa napja nem 1945-höz, hanem 1950-hez és a Schuman-tervhez kötődik. Karigeri ezért úgy élteti május 9-ét mintha nem jött volna utána fél évszázadnyi szovjet megszállás. Erről hallgatni, egyetlen félmondatot sem ejteni igazán kommunistás, de hiába, tudáshiánnyal gödrözött ideológiai sztráda ez Gerinek.

És mit csinál a DK? Szintén Európa mögé bújva munkaszüneti napnak követeli május 9-ét, miközben Dobrev Klára kampányol az Európai Egyesült Államok névre keresztelt neoszovjetuniónak.

Közben felnő és hallgatja őket egy generáció, akikről talán kevés azt mondani, hogy nem éltek a szocializmusban, ezért romantizálják azt (jómagam is azok közé tartozom, akiknek nincsenek első kézből szerzett emlékei). Ez a generáció már arra is lusta, hogy meghallgassa szülei, nagyszülei történeteit, közben a véget nem érő zajban mindenre (is) figyel, de végül már nem fogékony semmire.

Akik elhiszik, hogy ezek a béke napját ünneplik. Megjegyzem jelen állapot szerint az Európa-nap sem sokkal megnyugtatóbb, tekintve, hogy az unió lényegében egy 21. századi Szovjetunióként kezd működni. De velük még megetetik a gyorséttermi kommunizmust, a döghúst a szendvicsben. Elmennek tüntetni, és nem mondják a közéjük vegyülő Gyurcsány Ferencnek, hogy takarodj. Mocskos szájjal szónokolnak az egykori komcsik rendezvényein. Felkerülnek az MSZP ep-listájára és kampányolnak nekik. Pártelnökként közben nem tudják, mennyibe kerül egy liter tej, de az utcai erőszakra bőszen buzdítanak. Csápol egy generáció, akik csak azt látják, hogy a szocialisták jelképe, a szegfű, egy szép, piros virág.

Azért jó, ha időnként emlékeztetjük őket, hogy május 9-e nem ünnep és a szeghez - a mondás szerint - kalapács, a fűhöz pedig sarló kell.