karácsony
Erdő Péter: Istennek terve van az emberiséggel
Istennek terve van velünk, és minden egyes embernek helye van a gondolataiban és végtelen szeretetében - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsonykor az MTI-nek.Orbán Viktor: Kormánybuktatásról kizárólag a választópolgárok dönthetnek 2022-ben
Magyarország a huszadik századot elvesztette, de a huszonegyediket meg akarja nyerni - nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Idők hétfői számában megjelent karácsonyi interjúban. A kormányfő úgy fogalmazott: "Lesznek választások 2019-ben, de a mi horizontunk 2030. Nyolc év közös munkájának eredményeképpen új korszak előtt állunk, és hiszek abban, hogy nemcsak megindultunk, de meg is érkezünk."Ferenc pápa: A keresztény közösség kapui mindenki előtt nyitva állnak
Karácsonykor szép és fontos együtt lenni a családdal - mondta Ferenc pápa advent negyedik vasárnapján a római Szent Péter téren tartott beszédében, A katolikus egyházfő hangsúlyozta, hogy a keresztény közösség kapui mindenki előtt nyitva állnak.Orbán: Európa csak akkor lehet sikeres, ha európai marad
Európa csak akkor stabil és sikeres, ha Európa európai marad - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök egy osztrák híroldalnak adott interjújában.Minden második ember adakozott az idén egy felmérés szerint
Minden második ember adakozott az idén, közülük a legtöbben pénzt és ruhaneműt adtak a rászorulóknak. A UPC Direct reprezentatív karácsonyi felmérése szerint a magyarok inkább adakoznak alapítványoknak, mint az utcán.Korábban érkezik a decemberi családtámogatás
A gyermeket nevelő családok a szokottnál korábban, még a karácsonyi ünnepek előtt, legkésőbb jövő csütörtökig megkapják a decemberi családi pótlékot, gyermeknevelési támogatást és gyermekgondozást segítő ellátást - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma vasárnap.Tordai ma bejelentette, az ünnepek sem állhatják útját a randalírozásnak
A "rabszolgatörvény" életbe lépésének megakadályozása érdekében karácsonyig kitartó országos demonstrációkról és "hosszú távú polgári ellenállásról" egyeztet az ellenzék, a szakszervezetek és az eddigi tüntetések szervezői - közölte Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője szombati sajtótájékoztatóján. Szintén kérdésre válaszolva közölte, nem értett egyet azzal, hogy Fekete-Győr András, a Momentum elnöke füstgránátot dobott a rendőrökre, ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy egy nem ártalmas, semmilyen veszélyt nem hordozó eszközről van szó, amitől senkinek nem esik bántódása.Ajánljuk még

















