Pesti Srácok

A kárpátaljai Tiszakeresztúrra vitt adományokat karácsony előtt a PestiSrácok.hu csapata (PS-videó+képgaléria)

A PestiSrácok.hu csapata idén Kárpátaljára vitt adományokat: stábunk Tiszakeresztúrra látogatott, mely Beregszász mellett található. A kis falu mintegy ezer lakost számlál, rengeteg a nélkülöző. Portálunk tíz családnak tudott most segíteni, akik elsősorban tartós élelmiszert kaptak; jól jött karácsony előtt a lisztből, cukorból, tésztából, konzervekből és egyéb alapélelmiszerekből álló csomag, emellett a 30 kis magyar óvódásnak is vittünk egy-egy karácsonyi csomagot, valamint játékokat. Dobsa István, Tiszakeresztúr polgármestere fogadott bennünket, aki elmondta, hogy Tiszakeresztúr mellett található a körülbelül négyszáz lelkes Karácsfalva, a két településnek pedig közös polgármesteri hivatala van, így az ő hivatala igazgatja a másik kis falut is. Nem könnyű ma magyarnak lenni Kárpátalján, azonban az ott élő magyar emberek szerényen és mégis büszkén viselik sorsukat. Nézzék meg a helyszínen készített videónkat!

Kárpátalja Karácsony 1-HPGy
Kárpátalja Karácsony 3-HPGy
Kárpátalja Karácsony 6-HPGy
Kárpátalja Karácsony 7-HPGy
Kárpátalja Karácsony 8-HPGy
Kárpátalja Karácsony 9-HPGy
Kárpátalja Karácsony 10-HPGy
Kárpátalja Karácsony 11-HPGy
Kárpátalja Karácsony 12-HPGy
Kárpátalja Karácsony 13-HPGy
Kárpátalja Karácsony 14-HPGy
Kárpátalja Karácsony 15-HPGy
Kárpátalja Karácsony 16-HPGy
Kárpátalja Karácsony 17-HPGy
Kárpátalja Karácsony 18-HPGy
Kárpátalja Karácsony 19-HPGy
Kárpátalja Karácsony 20-HPGy
Kárpátalja Karácsony 21-HPGy
Kárpátalja Karácsony 22-HPGy
Kárpátalja Karácsony 23-HPGy

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.