karantén
Karanténba vonult Boris Johnson
Az előírásoknak megfelelően elkülönítésbe vonult Boris Johnson brit miniszterelnök, miután Sajid Javid egészségügyi miniszter koronavírus-szűrési lelete pozitív lett. Johnson londoni hivatalának vasárnapi közlése szerint ugyanebből az okból Rishi Sunak pénzügyminiszter is karanténba vonult.Megénekelte Mick Jagger az angliai karantén feloldását (Videó!)
Mick Jagger egy új dallal ünnepelte meg az angliai vesztegzár végét. Az Eazy Sleazy című, kedden megjelent pandémiás rock 'n roll-ban arról énekel, hogyan viselte a karanténidőszakot.Több mint négyszáz BKV-dolgozó került karanténba
Több mint négyszáz BKV-dolgozó került karanténba, így a cég egyre nehezebben tudja üzemeltetni a fővárosi közlekedést. A fertőzés mind a járművezetők, mind a diszpécserek körében egyre gyorsabban terjed. Csak a kelet-pesti buszjáratokért felelős cinkotai BKV-garázsból összesen hatvannyolc sofőr és tíz diszpécser esett ki a Blikk szerint.Meghosszabbítják a karantént Temesváron és a környező településeken
Mégsem oldják fel éjféltől a karantént Temesváron és a várossal szomszédos négy településen – közölte vasárnap este a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos romániai tájékoztatást végző stratégiai kommunikációs törzs. A karantén hetvenkét órás meghosszabbításáról Raed Arafat katasztrófavédelmi államtitkár bocsátott ki rendeletet vasárnap, azt követően, hogy a Temes megyei járványügyi operatív törzs szombat esti ülésén nem kapta meg a szükséges kétharmados támogatást a két hete elrendelt vesztegzár újabb egy héttel történő meghosszabbításáról szóló szakértői javaslat.Karanténba került Süli János tárca nélküli miniszter
Karanténba került Süli János KDNP-s politikus. A Paksi Atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter közösségi oldalán jelentette be a rossz hírt, ahol egyúttal elnézést kért a dunaföldvári lakosoktól, akik a holnapi telefonos fogadóórájára jelentkeztek.Munkahelyváltási hullámot hozhat a home office
Paradox helyzet állhat elő a hazai munkaerőpiacon, hiszen bizonyos területeken egyre többen keresnek új állást. A járvány kezdetekor a HR-szakemberek biztosan megegyeztek volna abban, hogy a dolgozók inkább biztonságra törekednek a bizonytalan helyzetben, most azonban a fizikai eltávolodás a munkahelytől, illetve a munkatársi kapcsolatok lazulása ezzel ellentétes tendenciákat jelez egyes szektorokban. Többek között erről is beszélgetett Szakács László műsorvezető Hidvégi Krisztinával, a Lounge Group médiaigazgatójával, és Herczeg István coach-trénerrel, a PRO Controlling Kft. ügyvezetőjével az L20 marketingkommunikációs blokkban, a 90.9 Jazzy Rádió Márkamonitor című műsorában.Két tesztet kell elvégezniük hétfőtől az Angliába érkezőknek
Életbe lépett hétfőn az a rendelkezés, amelynek alapján a külföldről Angliába utazóknak az érkezésük utáni tíznapos karanténidőszak alatt kötelezően két koronavírustesztet kell elvégeztetniük. Az első teszt célja annak vizsgálata, hogy az utas szervezetében nincs-e jelen a koronavírus valamely új variánsa, a második szűrés pedig egy általános koronavírusteszt annak megállapítására, hogy az érkezés óta nem vált-e kimutathatóvá bármilyen koronavírus-fertőzés. A tesztek megtagadásáért kétezer fontig (815 ezer forintig) terjedő bírság róható ki.Elrendelték Athén térségének teljes karantén alá helyezését
Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök kedden elrendelte Athén térségének teljes karantén alá helyezését az utóbbi hetekben megszaporodott koronavírus megbetegedések miatt. A korlátozások értelmében bezárják a nem létszükségleti cikkeket árusító boltokat és az iskolákat február 11-től a hónap végéig – mondta Micotákisz lakossági felhívásában, amelyet az ERT közszolgálati televízió közvetített. Hozzátette, hogy a diákok ismét távoktatásra fognak átállni.Több várost le kell zárni a közép-olasz Umbriában a vírusmutációk terjedése miatt
Az olasz hatóságok láthatólag nagyon komolyan veszik az új koronavírus brazíliai és angol mutációjának gyors terjedését az országban. Hétfőtől két hétre karantén alá helyezik Perugia és Terni város térségét, miközben Bolzano ismét vörös, vagyis kiemelten veszélyes zónába kerül át – közölték az egészségügyi hatóságok vasárnap. A zárlatot a SARS-CoV-2 vírus brazíliai és angol mutációjának gyors terjedése miatt vezetették be. A lakosság kizárólag engedéllyel, vagyis munkavégzés vagy más súlyos indok miatt hagyhatja el lakhelyét. Az élelmiszerboltok kivételével leáll a kereskedelem, vendéglátás és a teljes oktatás visszaáll az internetre.Ajánljuk még