karmelita kolostor
Orbán Viktor a montenegrói elnökkel tárgyalt
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön munkalátogatáson fogadta Milo Djukanovicot, Montenegró köztársasági elnökét – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.Fél óráig bírták a diákok az ülősztrájkot a Blaha Lujza téren
A mai napra országos ülősztrájkot hirdettek meg a diákok az Egységes Diákfront vezénylésével, miután a múlt héten nyolc pedagógust bocsátottak el az állásából polgári engedetlenség miatt. Túl nagy érdeklődés nem övezte a megmozdulást, ugyanis csak körülbelül ötven fő vett részt a Blaha Lujza téri ülősztrájkon, ami nem sokkal hét óra után vette kezdetét, de már fél nyolckor véget is ért. A tiltakozók közül páran a Sándor-palotához és a Karmelita kolostorhoz vonultak, és papírrepülőket próbálnak bejuttatni az épületbe, amin a követeléseik szerepelnek.Orbán Viktor észak-macedón pártvezetővel tárgyalt
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke hétfőn a Karmelita kolostorban fogadta Hrisztijan Mickoszkit, az észak-macedón VMRO-DPMNE párt elnökét – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.Ötven tüntetővel próbált forradalmat csinálni a Momentum a várban, mérsékelt sikerrel
Hétfő este ismét a Momentum akaszkodott rá a kata átalakítását követő tüntetéshullámra. Úgy tűnik, hogy a baloldal épp hagyományt teremt a „hogyan szervezzen mindenki külön-külön tüntetéseket egy-egy napra” műfajban. Végül alig ötvenen vettek részt a Sándor-palota, azaz Novák Katalin köztársasági elnök hivatala elé szervezett újabb demonstráción. Mint emlékezetes: az államfő előzőleg - fenntartásokkal ugyan - , de aláírta a törvénymódosítást.Orbán Viktor: veszélyhelyzet van!
A háborús energiaárak és az európai energiaellátási problémák Magyarországra is kihatnak, ezért Orbán Viktor miniszterelnök szerda reggelre a Karmelita kolostorba összehívta a kormánykabinetet, amelynek tagjai a szakmai kabineteket vezető miniszterek - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.Házszentelés volt a Karmelita kolostorban
A keresztény hagyományoknak megfelelően vízkereszt napján idén is sor került a miniszterelnök hivatalának otthont adó Karmelita kolostor házszentelésére – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője. Erről képet is megosztott a közösségi oldalán Orbán Viktor.Orbán Viktor jászsági gyerekeket fogadott a Karmelita kolostorban
Péntek este egy jászsági családot leptünk meg Pócs János képviselőtársammal a Karmelita kolostorban – írta a Facebook-oldalán a miniszterelnök, aki szombat délelőtt videóbejegyzést tett közzé a látogatásról.Orbán Viktor: a Telekom továbbra is stratégiai partner
Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Karmelita kolostorban fogadta Timotheus Höttgest, a Deutsche Telekom vezérigazgatóját, akivel Magyarország digitális fejlesztésének kihívásait, illetve az e téren elért közös eredményeket tekintették át – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.Orbán Viktornál vendégeskedett Tucker Carlson, a Fox News sztárújságírója
Orbán Viktor hétfőn a Karmelita kolostorban látta vendégül Tucker Carlsont, aki az egyik legmeghatározóbb konzervatív médiaszemélyiségnek számít Amerikában. A Fox News csatorna amerikai közéleti kommentátora azért érkezett Magyarországra, hogy augusztus 7-én az esztergomi MCC Feszten tartson előadást. A miniszterelnök közösségi oldalán posztolt a találkozóról.Ajánljuk még

















