Pesti Srácok

Feszítővassal estek neki a momentumosok a Karmelita melletti építkezésnek, Pankotai Lili szerint „a hadat megüzenték” (Frissítve: Feljelentették Hadházyt – Videó+Galéria!)

Hadházy ráfeküdt egy félig elbontott kordonra, őt a rendőrök kézben vitték el a helyszínről – számolt be a Telex. A momentumosok immáron negyedszerre estek neki a Karmelita melletti építkezés miatt kihelyezett kordonnak, miután a Kálvin térről a tanártüntetés résztvevőinek egy csoportjával a Várba vonultak. Ezúttal azonban a rendőrök nem hagyták annyiban a momentumosok szabadfoglalkozását. Hadházy ellen azóta meg is született a feljelentés, a vélelmezett tényállás hivatalos személy elleni erőszak. A fokozódó forradalmi hangulatban „a hadat megüzenték” a kormánynak, a lázadás azonban hamar letört: a rendőrök hamar kiszorították a tüntetőket a Karmelita elől.

A történtekről a rendőrség is beszámolt. A police.hu-n olvasható jelentés szerint "be nem jelentett gyűlést tartottak 2023. április 24-én kora este a Budapest, I. kerület, Karmelita Kolostornál. Miután a gyűlés több résztvevője agresszívan lépett fel a rendőrökkel szemben, az egyenruhások a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény alapján 19 óra 11 perckor vegyi eszközt alkalmaztak."

Az eset előzménye, hogy ma négyre hirdetett demonstrációt a Kálvin térre az ADOM Diákmozgalom és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), hogy tiltakozzanak a pedagógusokat érintő státusztörvény ellen. A tüntetés végén, a Belügyminisztérium előtt Pankotai Lili arra kérte a résztvevőket, hogy menjenek fel a Karmelita kolostorhoz.

Az Index beszámolója szerint a tüntetők megérkeztek a Karmelita kolostorhoz, ahol egy rögtönzött kordonbontásra is sor került. A kordonbontás végül dulakodásba torkollott, a rendőröknek könnygázt kellett bevetniük.

PestiSracok facebook image

A randalírozók között volt Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, a momentumos Gelencsér Ferenc és Lőcsei Lajos is. A kordonbontás következtében Hadházy Ákos rosszul lett, orvosi ellátást ugyanakkor nem kért, pedig mentőket is hívtak hozzá.

A Telex által közölt videón látható, hogy Hadházy ráfeküdt egy félig elbontott kordonra, őt a rendőrök kézben vitték el a helyszínről. Ezután Lőcsei Lajos és Gelencsér Ferenc momentumos képviselőt is kézben cipelték vissza a kordon megfelelő oldalára, ahol ők tartózkodhatnak– írja a Telex. Persze Hadházy – korábbi hasonló mutatványaihoz hasonlóan – ismét nem vállalta cselekedeteiért a felelősséget, inkább áldozati pózba vágta magát: Gelencsér szerint ugyanis Hadházy rosszul lett, megütötte magát. A rendőrök végül Hadházyt is átcipelték a kordon külső oldalára.

A dulakodás után a tüntetők még a Karmelita kolostor előtt maradtak, Hadházy Ákos pedig beszédet mondott. A független országgyűlési képviselő közölte: újra és újra le fogják bontani a kordont, az ugyanis a hazugság jelképe. Hadházy Ákos után az MSZP-s Komjáthi Imre is felszólalt, aki egyenesen kijelentette:

Hadházy Ákos a dulakodást követően kijelentette, egész este maradnak, majd Pankotai Lili jelentette be, hogy jövő szerdán újabb tüntetés lesz. Ezután Pankotai Lili kijelentette, hogy

Jelentsen ez pontosan bármit.

Ezt követően a tüntetés lendülete kifulladt: egy sikertelen átkaroló hadműveletet követően, amelyet a rendőrsorfal megállított, a demonstrálók nagyobbik része haza indult.

Feljelentették Hadházyt

Tényi István nem sokkal az akciót követően feljelentette Hadházy Ákost. A feljelentés oka a képviselő mai produkciója volt, amit a Karmelita kolostor mellett fekvő építési területet védő kordon elbontása során mutatott be az álmélkodó újságírók előtt.

Ez történt korábban

A reggeli ülősztrájk után Le a bosszútörvénnyel! Le az elnyomással! címmel délután négy órától tovább tüntettek a státustörvény bevezetése ellen.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) által meghirdetett demonstrációra 16–17 óra között gyülekeztek a budapesti Kálvin téren, ahonnan – a Kecskeméti utca–Egyetem tér–Károlyi utca–Ferenciek tere–Kígyó utca–Piarista utca–Március 15. tér–Apáczai Csere János utca–Vigadó–Eötvös tér–Széchenyi István tér útvonalon – ismételten Belügyminisztérium épületéhez vonultak.

A néhány száz fős tömeg fél hat után megérkezett a Belügyminisztériumhoz, ahol egy kis színpad volt felállítva. A tömeg Pintér Sándor belügyminiszter nevét skandálta, és azt kiabálták, hogy a státustörvény nem más, mint egy bosszútörvény.

A Párbeszéd két társelnöke, Tordai Bence és Szabó Rebeka szintén a demonstrálók között volt, de Pankotai Lili, az október 23-i oktatási tüntetésen trágárkodó diáklány is részt vett a tüntetésen. Az ő javaslatára indult el a tömeg a Karmelitához, ahol a dulakodás kezdődött.
20230424_165058_HBC_1746
20230424_165226_HBC_1750
20230424_165235_HBC_1751
20230424_165240_HBC_1756
20230424_165316_HBC_1757
20230424_165541_HBC_1767 1
20230424_165801_HBC_1788 1
20230424_170023_HBC_1832
20230424_170122_HBC_1846
20230424_170416_HBC_1856
20230424_170456_HBC_1865
20230424_170502_HBC_1866
20230424_170559_HBC_1868
20230424_170731_HBC_1880
20230424_170926_HBC_1885
20230424_171023_HBC_1894
20230424_171216_HBC_1907
20230424_171713_HBC_1932
20230424_171845_HBC_1947
20230424_171949_HBC_1955
20230424_172116_HBC_1962
20230424_172259_HBC_1982
20230424_172456_HBC_1996
20230424_172517_HBC_1999
20230424_172645_HBC_2015
20230424_172716_HBC_2017
20230424_172854_HBC_2028
20230424_173142_HBC_2042
20230424_174405_HBC_2044
20230424_174503_HBC_2051
20230424_174936_HBC_2074
20230424_190718_HBC_2082

Fotó: Hatlaczki Balázs/PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.