kaszásdűlői erőmű
Csak a szokásos ellenzéki rémhírgyártás – Nem Bús Balázs akar biomassza-erőművet Kaszásdűlőre (Frissítve!)
Az önkormányzat szigorú feltételei teljesítése nélkül nem épülhet semmilyen erőmű Óbudán; Bús Balázs polgármester az önkormányzat által kiszabott feltételek teljesítése hiányában nem támogatja a tervezett biomassza-erőmű megépítését. A valóság az, hogy a kerület ellenzéki polgármester-jelöltje, az MSZP-s Kiss László párttársa, Péterffy Attila – aki a FŐTÁV Zrt. műszaki, fejlesztési és karbantartó igazgatója, és jelenleg a pécsi baloldal reménysége – szorgalmazta a beruházást – közölte szerdán Óbuda-Békásmegyer önkormányzata. Ezzel most olyan pikáns helyzet állt elő, hogy Kiss a szövetségese által megálmodott beruházást kifogásolja, az ellentmondást pedig úgy akarta kivenni a képletből, hogy Bús Balázst vádolta meg a tervvel. Péterffy sokak szemében épp azért népszerűtlen Pécsett, mert a helyi erőmű volt vezetőjeként része volt abban, hogy a fél Mecseket letarolták biomasszának.
Frissítés! Péterffy Attila cikkünk megjelenése után nyilatkozott portálunknak, és elmondta, hogy azért nem kíván az óbudai biomassza-erőmű ügyében nyilatkozni, mert a pécsi kampánya idejére felfüggesztette munkaviszonyát a FŐTÁV-nál. A korteskedő politikust megkérdeztük arról is, hogy a választások után visszatérhet-e a Kaszásdűlőre tervezett beruházás feladataihoz, mire ő azt válaszolta, hogy ez nem valószínű, mert az ellenzék mérései szerint ő lesz a következő pécsi polgármester. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után