Pesti Srácok

Csak a szokásos ellenzéki rémhírgyártás – Nem Bús Balázs akar biomassza-erőművet Kaszásdűlőre (Frissítve!)

null

Az önkormányzat szigorú feltételei teljesítése nélkül nem épülhet semmilyen erőmű Óbudán; Bús Balázs polgármester az önkormányzat által kiszabott feltételek teljesítése hiányában nem támogatja a tervezett biomassza-erőmű megépítését. A valóság az, hogy a kerület ellenzéki polgármester-jelöltje, az MSZP-s Kiss László párttársa, Péterffy Attila – aki a FŐTÁV Zrt. műszaki, fejlesztési és karbantartó igazgatója, és jelenleg a pécsi baloldal reménysége – szorgalmazta a beruházást – közölte szerdán Óbuda-Békásmegyer önkormányzata. Ezzel most olyan pikáns helyzet állt elő, hogy Kiss a szövetségese által megálmodott beruházást kifogásolja, az ellentmondást pedig úgy akarta kivenni a képletből, hogy Bús Balázst vádolta meg a tervvel. Péterffy sokak szemében épp azért népszerűtlen Pécsett, mert a helyi erőmű volt vezetőjeként része volt abban, hogy a fél Mecseket letarolták biomasszának. Frissítés! Péterffy Attila cikkünk megjelenése után nyilatkozott portálunknak, és elmondta, hogy azért nem kíván az óbudai biomassza-erőmű ügyében nyilatkozni, mert a pécsi kampánya idejére felfüggesztette munkaviszonyát a FŐTÁV-nál. A korteskedő politikust megkérdeztük arról is, hogy a választások után visszatérhet-e a Kaszásdűlőre tervezett beruházás feladataihoz, mire ő azt válaszolta, hogy ez nem valószínű, mert az ellenzék mérései szerint ő lesz a következő pécsi polgármester.

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata 2017-ben nem hivatalos úton értesült arról, hogy a FŐTÁV ZRt. a kaszásdűlői telephelyére biomassza-erőművet tervez építeni – olvasható a helyhatóság szerdán, a PestiSrácok.hu számára eljuttatott közleményében. Bús Balázs polgármester az óbudaiak érdekében akkor azonnali egyeztetést kezdeményezett a FŐTÁV akkori vezetésével, amelyben környezeti hatástanulmány elkészítését, a tervezett beszállítói útvonal újragondolását – elsősorban a vasúti megoldást támogatva –, vagy az alapanyag közúton történő fuvarozása esetén a lakótelepeket elkerülő útvonal kialakítását kérte. Az akkori egyeztetésnek része volt az is, hogy a beruházás csak akkor kezdődhet, ha a felek között már konkrét megállapodás van. Annak biztosítékaként, hogy ne kezdődhessen a területen semmilyen fejlesztés vagy beruházás, az önkormányzat változtatási tilalmat rendelt el a kaszásdűlői telephelyre.

Ne riogasson a baloldal

A FŐTÁV Óbuda-Békásmegyerre tervezett erőművét Péterffy Attila, a FŐTÁV műszaki, fejlesztési és karbantartó igazgatója és jelenleg a pécsi baloldal polgármester-jelöltje szorgalmazta, ezért az önkormányzat azt javasolta Kiss Lászlónak, az óbudai baloldal polgármester-jelöltjének, hogy egyeztessen párttársával az általa kifogásolt erőművel kapcsolatos terveiről. A kerület vezetése egyúttal arra kérte Kiss Lászlót és az őt segítő aktivistákat, hogy hagyjanak fel a rémhírek terjesztésével és a riogatással, ne keltsenek félelmet az eddig nyugalomban élő óbudai polgárokban.

PestiSracok facebook image
Kiss László MSZP-s képviselő, a baloldal óbudai polgármester-jelöltje. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Tarvágó Péterffy nyilatkozott lapunknak

Mint arról portálunk beszámolt, a pécsi Fidelitas a napokban hívta fel arra a figyelmet, hogy – bár az ellenzék jelenlegi csodafegyverei a klímarettegés, és a megszállott erdőtelepítés – Péterffy Attila szerepet játszott abban, hogy több millió tonna egészséges fát irtottak ki a Mecsek erdeiben, hogy azokat a Pécsi Hőerőmű kazánjaiban égessék el. Mint fogalmaztak lapunknak eljuttatott közleményükben: a tarra vágott erdőrészek, facsonkok arról árulkodnak, hogy a Mecsek a mai napig nem heverte ki a Péterffy vezetése alatt történt pusztítást. Portálunk igyekezett megkérdezni Péterffy Attilától, mi a véleménye arról, hogy Óbudán az a hasonló összetételű ellenzéki koalíció támadja a terveit – persze a jelenlegi városvezetést hamisan vádolva –, amely Pécsett polgármesterré kívánja választatni, de egyelőre nem értük el a telefonján; ha sikerül kapcsolatba lépnünk a jelölttel, cikkünket frissítjük.

Frissítés: Péterffy Attila visszahívta munkatársunkat, és érdeklődésünkre elmondta, hogy azért nem kíván az óbudai biomassza-erőmű ügyében nyilatkozni, mert a pécsi kampánya idejére felfüggesztette munkaviszonyát a FŐTÁV-nál. A korteskedő politikust megkérdeztük arról is, hogy a választások után visszatérhet-e a Kaszásdűlőre tervezett beruházás feladataihoz, mire ő azt válaszolta, hogy ez nem valószínű, mert az ellenzék mérései szerint ő lesz a következő pécsi polgármester.

Vezető képünkön a szinte az összes ellenzéki párt, egylet által támogatott, ettől nagyon független pécsi polgármester-jelölt látható. Fotó: peterffyattila.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.