Pesti Srácok

rémhírgyártás

Megmutatjuk, kik állnak két nagy álhírgyár-oldal mögött, amelyek óriási hálózatot működtetnek

Magyar ugar 2020 május 16.
24 álhíroldalt és mintegy 14 kormányellenes uszító csoportot működtet egy beazonosítható kör, a weben és a közösségi médiában egyaránt több milliós elérést generálva – állítja informátorunk, aki a Számok – a baloldali álhírek ellenszere nevet viselő konzervatív csoport egyik aktív tagja. A jászsági férfi hónapok óta kutat a fakenews-portálok és Facebook-oldalak, azok működtetői után. Több zárt csoportba bejutva, közösségi oldalakon napi több órát célzottan keresgélve akadt rá azokra a személyekre, akik az átadott bizonyítékok alapján valóban egy kifejezetten kormányellenes politikai célzatú, kiterjedt álhírhálózatért felelnek. A díszes csokorban benne van az OLKT.hu, az ellenzéki.net és az Ötpercpihenő is, amelyek a legelterjedtebb álhíroldalak, naponta ezrek osztják meg – érthetetlenül – az azokon szereplő, számtalan esetben teljesen abszurd blődségeket. A hálózat célja nyíltan az Orbán-kormány megbuktatása, amihez a jelek szerint nem válogatnak az eszközökben. Emellett jövedelmező vállalkozás is az Orbán-fóbia és gyűlöletgerjesztés. Az oldalakon egységesen futtatott Google-hirdetések milliókat hozhatnak a konyhára a fakenews-oldalak tulajdonosainak. Miközben másokat egy-egy meggondolatlan Facebook-posztért elvittek a rendőrök, az üzletszerű fakenews-gyártás egyelőre zavartalan.

Csak a szokásos ellenzéki rémhírgyártás – Nem Bús Balázs akar biomassza-erőművet Kaszásdűlőre (Frissítve!)

Csibra TiborCsibra Tibor Magyar ugar 2019 szeptember 25.
Az önkormányzat szigorú feltételei teljesítése nélkül nem épülhet semmilyen erőmű Óbudán; Bús Balázs polgármester az önkormányzat által kiszabott feltételek teljesítése hiányában nem támogatja a tervezett biomassza-erőmű megépítését. A valóság az, hogy a kerület ellenzéki polgármester-jelöltje, az MSZP-s Kiss László párttársa, Péterffy Attila – aki a FŐTÁV Zrt. műszaki, fejlesztési és karbantartó igazgatója, és jelenleg a pécsi baloldal reménysége – szorgalmazta a beruházást – közölte szerdán Óbuda-Békásmegyer önkormányzata. Ezzel most olyan pikáns helyzet állt elő, hogy Kiss a szövetségese által megálmodott beruházást kifogásolja, az ellentmondást pedig úgy akarta kivenni a képletből, hogy Bús Balázst vádolta meg a tervvel. Péterffy sokak szemében épp azért népszerűtlen Pécsett, mert a helyi erőmű volt vezetőjeként része volt abban, hogy a fél Mecseket letarolták biomasszának. Frissítés! Péterffy Attila cikkünk megjelenése után nyilatkozott portálunknak, és elmondta, hogy azért nem kíván az óbudai biomassza-erőmű ügyében nyilatkozni, mert a pécsi kampánya idejére felfüggesztette munkaviszonyát a FŐTÁV-nál. A korteskedő politikust megkérdeztük arról is, hogy a választások után visszatérhet-e a Kaszásdűlőre tervezett beruházás feladataihoz, mire ő azt válaszolta, hogy ez nem valószínű, mert az ellenzék mérései szerint ő lesz a következő pécsi polgármester.
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.