katolikus
Csángó néprajzkutató: Tiszta vizet kellett önteni a pohárba, kihez is érkezik Ferenc pápa
A Vatikánban minden beérkező panaszt, minden dokumentumot megőriznek, ezért azt gondolom, eddig is pontosan tudták, mi a helyzet a csángókkal - nyilatkozta portálunknak Nyisztor Tinka. A néprajzkutató, aki a csángók magyar nyelvű misehallgatási jogának már évtizedek óta próbált érvényt szerezni, hozzátette, a Vatikán számára "könnyebb feláldozni ezt a pár százezernyi magyart, mert cserébe van kapcsolatuk egy állammal az ortodoxia tengerének közepén". Mint portálunknak hangsúlyozta, "úgy látszik, most tiszta vizet kellett önteni a pohárba, hogy kihez is érkezik a pápa, hiszen a katolikusok túlnyomó többsége magyar, és ezt nem lehet a szőnyeg alá söpörni több száz évig".Valami elkezdődött? – Havi egy magyar misét engedélyeztek a csángóknak Bákóban
Engedélyezte a jászvásári római katolikus püspökség, hogy havi egy magyar misét tartsanak Bákóban - közölte szerdai számában a Ziarul de Bacau helyi napilap.Ezer év óta elsőként - Ferenc pápa június 1-jén tart Csíksomlyón szabadtéri szentmisét
Június 1-jén, szombaton tart szabadtéri szentmisét a csíksomlyói hegynyeregben Ferenc pápa - közölte Oláh Zoltán kanonok, a Gyulafehérvári Főegyházmegye pápalátogatás ügyében illetékes sajtóreferense. A főegyházmegye ezeréves történelme során ez lesz az első pápalátogatás. Romániában elsőként II. János Pál pápa járt 1999-ben, akkor ő csak Bukarestet kereste fel, ami csalódást okozott az erdélyi, zömében magyar anyanyelvű hívek körében.Évtizedeken át molesztáltak diákokat két brit katolikus iskolában
Évtizedeken át molesztáltak diákokat két katolikus iskolában Angliában, a legfiatalabb áldozat hétéves volt - idézték brit lapok a gyerekekkel szembeni intézményi szexuális visszaéléseket vizsgáló független bizottság (IICSA) legújabb beszámolóját pénteken.Saját vallásának tanításait is letagadja Beer Miklós püspök a migránssimogatásért
Beer Miklós a balliberális sajtó nagy kedvence, mert a migrációs válsággal kapcsolatban mindig megbízhatóan elmondja mindazt, amit szeretnének. A jövőre nyugdíjba vonuló váci megyéspüspök ezúttal sem okozott csalódást a HVG-ben megjelent interjújában. A bibliai eseményeket, illetve a katolikus tanítást néhol egészen furcsán értelmezve állt ki a migránsok befogadása, segítése, valamint más vallások mellett.Egymillió ember alkotott imaláncot Lengyelország határain
Körülbelül egymillió emberből álló imalánc vette körül szombaton Lengyelországot, a hívek több mint 3500 kilométer hosszan, az országhatár közelében kijelölt mintegy 4 ezer helyen, 320 templomban, valamint hajókon, hegycsúcsokon és több repülőtéren is rózsafüzért imádkoztak a világ és a haza békéjéért.Ajánljuk még