katonai kiképzés
Lehet, hogy újból fordulóponthoz érkezett a háború? – Moszkvában úgy látják, hogy az ukrán hadsereg lassan elfogy
Ukrajna katonai erőforrásai csaknem kimerültek – jelentette ki Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter kedden a 11. Moszkvai Nemzetközi Biztonsági Konferencián.Fehérorosz védelmi tárca: a Wagner-zsoldosok megkezdték fehérorosz katonák kiképzését
A Wagner orosz magánhadsereg zsoldosai megkezdték a fehérorosz különleges erők kiképzését, alig néhány kilométerre a fehérorosz–lengyel határtól – derült ki a minszki védelmi minisztérium csütörtöki, Telegramon közzétett bejelentéséből.Kijev: már 24 ezer ukrán katonát képeztek ki az EU-ban
Az ukrajnai háború kezdete óta már 24 ezer ukrán katonát képeztek ki az Európai Unió (EU) tagállamaiban – közölte Szerhij Najev ukrán altábornagy a védelmi tárca szerdai közleménye szerint.14 ezer Nagy-Britanniában kiképzett ukrán katona tért vissza Ukrajnába
Andrew Murrison védelmi miniszter a brit alsóházban tartott beszédében elmondta: "elég egyértelmű", hogy az Egyesült Királyság vezető szerepet játszik Európában. A miniszter elmondása szerint az Ukrajnának szánt Nemzetközi Alap 520 millió fontos keretéből, 300 millió fontot már elköltöttek – írja a Sky News.Kiképzési repülés lesz az ország déli, középső tájain április 14-ig
A Magyar Honvédség vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár vadászpilótái április 14-ig munkanapokon 9 és 16 óra között kiképzési repüléseket hajtanak végre az éves kiképzési repülési tervnek megfelelően – tudatta a Honvédelmi Minisztérium közleményben, kedden.A szlovák védelmi miniszter azt állítja, Magyarországon ukrán katonákat képeznek ki
A Parameter.sk számol be arról a a szlovák külügyminisztérium által szervezett hétfői beszélgetésről, amelynek két résztvevője a magyargyűlölő Rastislav Káčer külügyminiszter, illetve Jaroslav Naď védelmi miniszter volt. Az orosz-ukrán háborúra kitérve Naď arról beszélt, az országoknak kötelező segítenie a szomszédjainak, és Magyaroroszág is ezt teszi, csak titokban.Franciaországban a fiatalkorú bűnelkövetőket katonának is kiképezhetik börtön helyett
Büntetésük részeként a fiatal vagy fiatalkorú bűnelkövetők Franciaországban a jövőben katonai kiképzésben vehetnek részt – jelentette be csütörtökön Sébastien Lecornu védelmi és Éric Dupond-Moretti igazságügy-miniszter Metzben.Ajánljuk még