Pesti Srácok

Megérkeztek a nagy-britanniai kiképzésre az ukrán harckocsizók

null

Megérkeztek Nagy-Britanniába azok az ukrán katonák, akiket a brit Challenger 2 harckocsik üzemeltetésére képeznek ki a brit fegyveres erők szakértői – közölte vasárnap a londoni védelmi minisztérium.

A tárca a Twitteren közzétett rövid tájékoztatásban nem részletezte a kiképzésre érkezett ukrán harckocsizók számát. Az ismertetéshez mellékelt két fotón az látszik, hogy az ukrán kontingens civil ruhás tagjai a brit királyi légierő (RAF) egyik Airbus A330 Voyager repülőgépéből szállnak ki egy meg nem nevezett brit katonai repülőtéren. A tájékoztatás szerint ukrán harckocsizók érkeztek Nagy-Britanniába, ahol elkezdődik kiképzésük "az Oroszország elleni folytatódó harcra".

A brit kormány a nyugati NATO-szövetségesek közül elsőként hozott döntést páncélosok ukrajnai szállításáról. A Downing Street január 15-én jelentette be, hogy Ukrajna 14 Challenger 2 harckocsit kap Nagy-Britanniától, és a fegyverszállítási csomagban szerepel "hozzávetőleg harminc" AS–90 önjáró löveg is. A Challenger 2 brit tervezésű és gyártású, 120 milliméteres löveggel felszerelt, 75 tonna össztömegű harckocsi, amely 1998 óta áll hadrendben a brit hadseregben. Az ugyancsak brit tervezésű és gyártású, 45,7 tonna önsúlyú AS–90-es önjáró lövegeket 1992-ben rendszeresítették a brit fegyveres erőknél. A londoni miniszterelnöki hivatal már a bejelentéssel egy időben közölte, hogy napokon belül megkezdődik az ukrán katonák kiképzése a Challenger 2 harckocsik és az önjáró lövegek üzemeltetésére, részeként annak a programnak, amelynek keretében több ezer ukrán katona kapott nagy-britanniai kiképzést az elmúlt hat hónapban.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Valda Kalnina

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.