kdnp
KDNP: A teljes baloldali ellenzék összefogása sem képes a választópolgárok megvezetésére
Koncz Zsófia, a Fidesz-KDNP jelöltje vasárnapi győzelmével is bebizonyította, hogy a teljes baloldali ellenzék összefogása sem képes a választópolgárok megvezetésére – fogalmazott Simicskó István, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője az MTI-hez vasárnap este eljuttatott közleményében.Rétvári: a járvány miatt módosul az iskolai menzák gyakorlata
Az iskolai menzák gyakorlata is változik a koronavírus-járvány miatt: az ajánlások betartása érdekében már több intézmény változtatott házirendjén, hosszabb ebédidőt biztosítva a tanulóknak – közölte Rétvári Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke. A kormánypárti politikus kifejtette: idén ősszel minden iskolában fokozott biztonsági intézkedések mellett, de a hagyományos módon kezdődhetett meg a tanítás.Nacsa Lőrinc és Hende Csaba is karanténba került
A Fidesz és a KDNP két országgyűlési képviselője is találkozott a hétvégén Hollik István kommunikációs igazgatóval, akinél koronavírus-fertőzést mutatott ki a teszt. Hende Csaba frakcióvezető-helyettes, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke, valamint Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője házi karanténba került; mindkettejük tesztje negatív lett.Rétvári: A baloldal számára láthatatlan, de csökkent az elkerülhető halálozások aránya
A tennivaló még sok, de az eredmények már látszanak – írta a KDNP alelnöke Ami a baloldal számára láthatatlan: csökkent az elkerülhető halálozások aránya Magyarországon című, szombati, az MTI-nek elküldött közleményében.Kiakadt a KDNP a veszprémi LMBTQ-buli miatt, szerintük direkt provokációról van szó
Egyértelmű provokációnak nevezte a Veszprémbe meghirdetett LMBTQ-rendezvényt Halmay Gábor, a Kereszténydemokrata Néppárt önkormányzati képviselője. A politikus szerint nem véletlen, hogy a római katolikus egyház egyik legfőbb ünnepén Veszprémben, az ezer éves püspöki, később érseki székhelyen egy olyan szervezet kíván középpontba kerülni rendezvényével, amelynek tagjai az elmúlt években több alkalommal a kereszténységet és annak jelképeit gyalázó magatartással vonultak fel a főváros utcáin – írja a 888.hu.Juhász Hajnalka üzenete a fiataloknak: Olyan jó, hogy vagytok nekünk!
Olyan jó, hogy vagytok nekünk, kedves Fiatalok! Nélkületek sokkal kevesebb lenne a világunk. Nem lenne benne annyi útkeresés, szín és hang, ami arra inspirál minket, hogy folyamatosan tágítsuk világlátásunkat, más oldalról is nézzük a dolgokat – írta közösségi oldalán Juhász Hajnalka, a KDNP országgyűlési képviselője, a KDNP alelnöke a Fiatalok Világnapján.Megnyugodhat a CT-lázban izzó ellenzék: több, mint kétharmadával növekedett a vizsgálatok száma
Az Eurostat adatai szerint nyolc év alatt több, mint kétharmadával növekedett Magyarországon az elvégzett CT-vizsgálatok száma – tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteken az MTI-t.Ma kezdődik a kétnapos rendkívüli ülés az Országgyűlésben
A képviselők a kormány tagjainak tehetnek fel azonnali kérdéseket hétfőn az Országgyűlésben. A parlament a kormánypártok kezdeményezésére tart kétnapos rendkívüli ülést. A törvényhozás kedden feltételeket szabva járulhat hozzá ahhoz, hogy az Európai Unió hitelt vegyen fel a koronavírus-járvány okozta gazdasági károk enyhítésére.Harrach Péter: ma Nyugat-Európában a nyílt társadalom elmélet következményei megdöbbentő torzulásokat mutatnak
Hosszú interjút készített a Vasárnap.hu Harrach Péterrel, a KDNP leköszönő frakcióvezetőjével. Az interjúban szóba került a politikus karrierje, az utódjával, Simicskó Istvánna kapcsolatos meglátásai, valamint a Nyugat-Európa társadalmait éppen látványosan szétfeszító nyílt társadalmi ideológia.Ajánljuk még

















