kehi
Hont András ott vágott vissza Magyar Péternek, ahol a legjobban fáj neki
Hont András és szerzőtársa hozták nyilvánosságra azt a KEHI jelentést, ami Magyar Péter szerint semmit nem állapított meg, de úgy tűnik ez nem volt igaz. Ezt Hont bebizonyította, sőt a túlárazott szerződéseket is leírta, amire Magyarnak szokás szerint az volt a reakciója, hogy az újságíró fideszes. A válasz nem maradt el, hasonló stílusban kapott választ a Tisza Párt elnöke, bár Hont jelezte, hogy lehet, hogy nem foga érteni miről beszél, mert óvodai jelekkel nem tudja lerajzolni neki.Magyar Péter a Diákhitel Központ élén arcpiritó szerződéseket kötött haldokló cégekkel
Az előre menekülés nagymestere Magyar Péter, aki amikor érezte, hogy szorul a hurok a nyakán a Diákhitel Központ élén történt szerződéskötései miatt, gyorsan elszaladt a Partizánba gyónni és felelősséget hárítani. Elmondása szerint nyomásgyakorlás volt, hogy ellenőrizte őt bejelentés nélkül a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI), amit azért tettek, hogy a válásába a politika beleszólhasson és azt is mondta, hogy a szervezet nem állapított meg semmit. Nyomásgyakorlásról azért nem lehet szó, mert korábban is ellenőrizték a központot, tehát ez egy normális folyamat, az pedig, hogy nem állapítottak meg semmit egyszerű hazugság, mert az Átlátszó most megosztotta a nagyérdeművel, hogy mi áll a jelentésben. Előljáróban annyit, hogy érdemes volt akkoriban Magyar Péter körül legyeskedni.Magyarázkodásba kezdett a Lánchíd kivitelezője
Amint arról mi is beszámoltunk,Karácsony Gergely és a főváros korábban azt kommunikálta, hogy szerintük nincs időbeli összefüggés a Lánchíd felújítása és az A-Híd Zrt. részéről Vig Mór cégének (Sunstrike Hungary Kft.) irányába történő kifizetések között, hiszen az A-Híd és a Sunstrike közötti utalások időben megelőzik a főváros az első, Lánchíddal kapcsolatos kifizetéseit, illetve magát a szerződéskötést is. A kivitelező cég válaszul kínos magyarázkodásba kezdett.A Kehi-jelentés bizonyítja, hogy a Városháza pénzét vették fel
Karácsony Gergely és a főváros korábban azt kommunikálta, hogy szerintük nincs időbeli összefüggés a Lánchíd felújítása és az A-Híd Zrt. Vig Mór cégének (Sunstrike Hungary Kft.) irányába történő kifizetések között, hiszen a A-Híd és a Sunstrike közötti utalások időben megelőzik a főváros az első, Lánchíddal kapcsolatos kifizetéseit, illetve magát a szerződéskötést is. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) szerint viszont van.Lázár János azonnali Kehi vizsgálatot rendelt el a Feneketlen-tó melletti telekprivatizáció ügyében
Azonnali belső vizsgálatot rendelt el Lázár János kancelláriaminiszter a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalnál a Feneketlen tó melletti telek privatizációja ügyében. Korábban a valasz.hu cikkezett arról, hogy a cserkészszövetség két korábbi vezetője szerezte meg a Miniszterelnökségtől a terültet, majd továbbadták egy lakópark fejlesztőnek.Izraelben bujkálhat a 4-es metró botrány egyik főkolomposa – Hosszú a bűnlajstroma
Több korrupciógyanús ügyben is érintett a tavaly óta szökésben lévő, állítólag Izraelben bujkáló Terner Géza, akit a hatóságok legutóbb a 4-es metró körüli visszaélésekkel hoztak összefüggésbe. Korábban azt vizsgálták a hatóságok, hogy milyen szerepe volt a szolnoki papírgyár bedöntésében, de a Strabag-ügyben is előkerült a neve.Ajánljuk még