kémkedés
Kémkedés gyanúja a Szcientológia Egyháznál
A kémkedés bűncselekménye is felmerült a Szcientológia Egyház működésével kapcsolatos rendőrségi nyomozás során – tudta meg a PestiSrácok.hu. Egy, a portálunk birtokába került szeptemberi rendőrségi határozat szerint ugyanis az eredetileg a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK) zajló nyomozást azért vette át a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI), mert a szervezettel szemben felvetődött a kémkedés gyanúja.Egyelőre homályban marad, hogy milyen titkosszolgálati visszaélések történhettek a Gyurcsány-kormány idején
Noha komolyan felvetődött annak a lehetősége, hogy feloldhatják a kémper titkosítását, a PestiSrácok.hu információi szerint erre egyelőre mégsem kerül sor, így még várnunk kell rá, hogy megtudjuk, milyen titkosszolgálati játszmák és visszaélések történhettek a Gyurcsány-kormány idején. Korábbi lapértesülések szerint az akkori NBH egyes vezetői tudtával a magyar elhárítás kényes adatai kerülhettek orosz kézbe, hiszen Galambos Lajos volt kémfőnök lehetővé tette, hogy magukat bolgárnak mondó orosz titkosszolgák bejussanak a „Cég” épületébe és poligráfos vizsgálat alá vessenek aktív magyar titkosszolgálati középvezetőket.KGBéla pereskedni készül, célkeresztben a sajtó és a miniszterelnök
A kémkedéssel és költségvetési csalással gyanúsított Kovács Béla, a Jobbik EP-képviselője perek sorozatára készül többek közt a sajtó ellen, de Orbán Viktor beperlését is fontolgatja.A macedón kormánynak nem volt köze a Szerbia elleni kémkedéshez, külföldiekre vonatkoztak az értesülések
A macedón kormánynak nem volt köze a Szerbia elleni kémkedéshez, a szerb kormány utóbbival kapcsolatos értesülései "külföldi tényezőkre" és a titkosszolgálatra vonatkoztak - mondta Ivica Dacic szerb külügyminiszter pénteken Nisben, ahol macedón kollégájával, Nikola Dimitrovval találkozott.A törvények hiányosságára hivatkozik „Kágébéla”
Törvényi hiányosságot emleget Kovács Béla és védője: most már nemcsak azt állítják, hogy a Jobbik EP-képviselője nem kémkedett, de azt is, hogy nem is kémkedhetett 2011-2013-ban az unió ellen, ugyanis a kémkedés az Európai Unió intézményei ellen elnevezésű tényállás csak 2014. január 1-jétől szerepel a büntető törvénykönyvben. A nyomozó ügyészek azonban még korántsem fejezték be a nyomozást, a védelem nem ismer minden bizonyítékot - olvasható a Magyar Idők szerdai számában.Végre befáradt az ügyészségre „KGBéla”, és jelezte: le kéne már zárni az ő ügyét...
Saját érdekének nevezte a kémkedéssel, valamint költségvetési csalással gyanúsított Kovács Béla jobbikos európai parlamenti képviselő, hogy mielőbb lezáruljon a büntetőügye, amelyben szerdán hallgatják ki a Központi Nyomozó Főügyészségen. A politikus a főügyészség budapesti központi épülete előtt, még kihallgatása előtt újságíróknak azt mondta, kérni fogja, hogy minél előbb zárják le ezt az ügyet.Újra kihallgatná az ügyészség "Kágébélát"
A PestiSrácok.hu információi szerint július 19-én ismét megpróbálja kihallgatni a Jobbik EP-képviselőjét, Kovács Bélát a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF). A kémkedéssel is gyanúsított politikust költségvetési csalással és magánokirat-hamisítással szeretnék meggyanúsítani az ügyészek, miután az Európai Parlament (EP) ebben az ügyben is felfüggesztette Kovács mentelmi jogát. Legutóbbi kihallgatására Kovács Béla egyszerűen nem ment el."Elfelejtett" elmenni saját gyanúsítotti kihallgatására a jobbikos Kovács Béla
Nem tudta adócsalás és okirat-hamisítás miatt gyanúsítottként kihallgatni a kémkedéssel is összefüggésbe hozott jobbikos EP-képviselőt, Kovács Bélát az ügyészség, mivel a politikus egyszerűen nem ment el az előre egyeztetett meghallgatásra- értesült a PestiSrácok.hu. A politikus védője, Szikinger István hiába próbálta hívni ügyfelét, nem tudta elérni. Az ügyészség azt közölte, hogy a következő körben írásban fogják idézni Kovácsot és ha akkor sem jelenik meg, elfogatóparancsot adhatnak ki ellene.Pénteken már adócsalással is meggyanúsíthatják "Kágébélát"
A PestiSrácok.hu információi szerint péntekre gyanúsítotti kihallgatásra idézték a Jobbik EP-képviselőjét, Kovács Bélát a Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai. A kémkedéssel is gyanúsított politikust költségvetési csalás és magánokirat-hamisítás miatt szeretnék kihallgatni az ügyészek, miután az Európai Parlament (EP) több hete ebben az ügyben is felfüggesztette Kovács mentelmi jogát.Ajánljuk még

















