kémkedés
Kiberkémkedés vádja miatt bekérették a brit külügyminisztériumba Oroszország londoni nagykövetét
A brit külügyminisztérium bekérette Oroszország londoni nagykövetét, két embert pedig szankciókkal sújtott, mert lelepleződött egy kiberkémkedést végző orosz hackercsoport éveken át folyó, ám végül sikertelen beavatkozási kísérlete a brit politikába – jelentették be csütörtökön hivatalosan.Az FBI letartóztatott egy diplomatát, aki vélhetően Kubának kémkedett
Kubának folytatott kémkedés gyanújával az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) letartóztatta az Egyesült Államok korábbi kolumbiai és bolíviai nagykövetét - jelentette hétfőn az AP hírügynökség a nyomozáshoz közel álló illetékesekre hivatkozva. A 73 éves Manuel Rochát Miamiban tartóztatták le és várhatóan hétfőn jelenik meg a bíróság előtt.PS-exkluzív! A kémkedésért elítélt KGBélát már megint körözik és az Alkotmánybíróság is lesöpörte az ügyét (Videó)
Újabb körözést adtak ki a KGBélaként elhíresült volt jobbikos Európai Parlamenti képviselő, Kovács Béla ellen, szúrta ki a Pesti Srácok. November 23-án immár a harmadik elfogatóparancsot adta ki az illetékes bv. bíró a kémként is elítélt volt politikus ellen. Ezúttal a költségvetési csalás miatti körözés egészült ki a pénzbüntetésre vonatkozó passzussal: leírták, mi a teendő elfogása esetén. Nem fogják elhinni: ha kifizeti a pénzbüntetését, nem kell előállítani. Itt valami nem egyértelmű. A PS utánajárt.GEOrgPOLITIKA – Vízumok százezreit adták el migránsoknak lengyel tisztviselők?
Ursula von der Leyen tombol, bár igazából érthetetlen, miért, hiszen ő támogatja a bevándorlást, és ő volt az, aki finoman szólva is "érdekes" üzletet kötött SMS-ben – koronavírus elleni vakcinák beszerzése címszó alatt. Most pedig éppen ő az, aki komoly vizsgálatot és súlyos következményeket lengetett be lengyel tisztviselők és politikusok előtt, ha valóban beigazolódik a gyanú, miszerint több százezer embert engedtek be az Európai Unió területére, a lengyel nagykövetségek schengeni vízumokat állítottak ki kenőpénzért cserébe, majd a jórészt afrikai és ázsiai állampolgárok ezt kihasználva Varsóba repültek és onnan utaztak tovább más uniós országokba, hogy ott illegálisan letelepedjenek.Kínának kémkedhetett egy brit kutató
Kína érdekében akart befolyásolni egy törvénykezést az a brit parlamentben dolgozó kutató, akit Kínának való kémkedéssel gyanúsítanak - hívta fel a figyelmet az ügyre az Index. Állítólag az említett törvényjavaslat negatívan érintett volna különböző kínai cégeket.Az USA-nak kémkedhetett az eltűnt kínai külügyminiszter
Európától az Egyesült Államokon át Oroszországig jelenleg a világ hírszerző szolgálatai azzal vannak elfoglalva, hogy minden lehetséges információt összegyűjtsenek a kínai külügyminiszter hirtelen leváltásával kapcsolatban egy olyan ügyben, amelynek számos következménye van – számolt be az Index. A lap információi szerint több nyugati hírszerző szolgálat most már meg van győződve arról, hogy az orosz hírszerzés közölte Hszi Csin-ping adminisztrációjával, hogy Kína külügyminisztere, Csin Kang áll az Egyesült Államok számára folytatott kémkedési művelet középpontjában.Kínában kémkedés vádjával életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek egy amerikai állampolgárt
A hongkongi tartózkodási engedéllyel rendelkező, 78 éves John Sing-Van Leungot - másik nevén Liang Cseng-jünt - a hatóságok 2021 áprilisában vették őrizetbe a délkelet-kínai Szucsou városában, s az ítéletet is a szucsoui bíróság jelentette be a WeChat közösségi platformon.Az ukrán tisztviselők "mélységesen csalódottak", amiért az USA kémkedett Zelenszkij után
Bár a kémkedés elkerülhetetlen része annak, ahogyan az amerikai hírszerző szolgálat világszerte információkat gyűjt, az említett országok némelyikének diplomatái a CNN-nek azt mondták, hogy frusztráló – és az Egyesült Államok hírnevére nézve káros –, hogy ezek az információk nyilvánosságra kerültek – olvasható az Index témában megjelent összefoglaló írásában.Kémkedéssel gyanúsított újságíróról tárgyalt az orosz és az amerikai külügyminiszter
A Jekatyerinburgban kémkedés gyanújával őrizetbe vett amerikai újságíró, Evan Gershkovich fogva tartásáról folytatott telefonos megbeszélést Szergej Lavrov, az orosz és Antony Blinken, az amerikai diplomácia vezetője - közölte vasárnap az orosz külügyminisztérium.Ajánljuk még