kepli lajos
Hárítás magas fokon, avagy hogyan kerültek CEU-s megmondóemberek a Jobbik holdudvarába?
Nemrég még a Jobbik ismertette meg az ország népével a „szabadkőműves spekuláns Soros György” kártékony tevékenységét, mára azonban a párt a CEU és az LMP embereivel szervez konferenciát Brüsszelben - kritizálta nyilvánosságra került levelében az azóta a frakcióból kitett Volner János a Jobbik politikai balratolódását. Miközben a párt egykori és jelenlegi vezetői egymásnak dobálják a labdát, kinek is volt köszönhető a Soros-egyetem vezetőinek feltűnése a Jobbik értelmiségi holdudvarában, egyértelműen látszik: a bizonytalan tartalmú néppártosodás, a baloldalról ismert arcok és nevek megjelenése továbbra is megosztja az egykori radikális pártot és tagságát.Vona Gábort hazugságon kaphatták saját sajtótájékoztatóján (videóval)
A Jobbik elnöke sajtótájékoztatón azt állította, hogy az elmúlt időszakban többször járt a Mátrai Erőműben, a társaság viszont hivatalos válaszban cáfolta Vona állítását. A pártelnök még a látogatások évszámaira sem emlékszik, de biztos benne, hogy az erőmű téved – adta hírül a KékesOnline.hu.A csicskapárt üzen: Orbán Viktor álljon ki és tisztázza a vádakat
A Jobbik azt sürgeti, hogy a Fidesz tisztázza a 2010-es választási kampány költségeivel kapcsolatban megfogalmazódott vádakat.Csak a kampányra kell Simicska a Jobbiknak - Elszólta magát a Veszprém megyei képviselő?
Kínos magyarázkodásra kényszerült Kepli Lajos, a Jobbik országgyűlési képviselője, amikor csütörtökön Veszprémben a párt egyik óriásplakátja alatt tartott sajtótájékoztatót. A Simicska Lajos tulajdonában lévő felületekre kiragasztott plakátokkal állítólag a közbeszerzéseken közpénz milliárdokat elnyert oligarchák ellen lépnek fel, akiket a Jobbik kormányra kerülése után elszámoltatna, és földesúr adót vetne ki rájuk. Ja, hogy a pártot éppen lelkesen támogató Simicska Lajosra is ráillik a leírás? Akkor őt is elszámoltatják!Ajánljuk még