Pesti Srácok

Soros-kapcsolatok a Jobbikban: Dúró Dóra szerint Vona és Kepli tolta a párt holdudvarába a CEU alapítóját

Soros-kapcsolatok a Jobbikban: Dúró Dóra szerint Vona és Kepli tolta a párt holdudvarába a CEU alapítóját

A Jobbikban kegyvesztett Volner János után a már a Mi Hazánk Mozgalomban politizáló Dúró Dóra, a párt korábbi erős embere is leleplezte a milliárdos spekuláns Soros és a Jobbik kapcsolatát. Dúró ráadásul új, érdekes részleteket is megosztott azzal kapcsolatban, hogy hogyan és kinek köszönhetően került a CEU-alapító Teplán István a párt holdudvarába. Dúró Dóra szerint a Soroshoz köthető CEU alapítóját a jobbikos Kepli Lajos szervezte be, Vona Gábor pedig előtérbe tolta. Dúró elárulta, amíg a Jobbikban volt, személy szerint megtagadta a CEU-s ügyek és kapcsolatok felkarolását, Volner János pedig ébresztőt fújt a jobbikosoknak.

Újabb részletek derültek ki a balos fordulatot vett Jobbik és Soros György kapcsolatáról, ezúttal Dúró Dóra rántotta le a leplet arról, hogyan épült be a milliárdos spekuláns embere a pártba. Dúró Dóra Facebook-posztban nevezte meg a felelősöket, azokat, akik a CEU-alapító Teplán Istvánnak helyet biztosítottak a Jobbikban. Megírtuk, Volner János, a Jobbikból pénteken kizárt alelnök közösségi oldalán számolt be arról, hogy Sneider Tamás, a Jobbik elnöke saját magát buktatta le azzal, hogy egy képen szerepel Teplán Istvánnal, a Soros György-féle CEU egyik alapítójával, ráadásul Teplán a Gyöngyösi Márton által szervezett brüsszeli konferencián is részt vett, de a Jobbik szeptemberi kongresszusán is ott volt. Az ügyben szintén megszólaló Dúró Dóra szerint a Soroshoz köthető CEU alapítóját a jobbikos Kepli Lajos szervezte be, Vona Gábor pedig előtérbe tolta.

- írta Facebook-posztjában Dúró Dóra. A Mi Hazánk Mozgalom politikusa tehát egyértelműsítette, Vona Gáborék a CEU mellé álltak, a pártot pedig arra is felhasználták volna, hogy a CEU érdekében politikai lépéseket tegyen, politikai döntéseket hozzon.

Dúró Dóra Facebook-posztja.

Teplán István mellett más, Soroshoz köthető embereket is megnevezett Volner János, akik ugyancsak körön belülre kerültek a Jobbikban, vagy ott legyeskedtek a párt körül. A politikus név szerint említi Teplán Istvánt, mint a Soros-féle CEU alapítóját, Meszerics Tamás LMP-s EP-képviselőt, a Soros-féle CEU programkoordinátorát, nem mellesleg volt SZDSZ-est, valamint Monika Ladmanovát, a Prágai Soros Alapítvány munkatársát. Utóbbit genderjogi aktivistának, egy migránsokat segítő alapítvány munkatársának, a melegfelvonulás lelkes reklámozójának nevezte Volner.

Volner Jánost pénteken zárta ki a soraiból a Jobbik, miután a volt alelnök kritizálta, hogy a vezetőség az ugyancsak széthullóban lévő LMP irányába tereli a pártot. Volner eltávolításának hírére kilépett Apáti István és Fülöp Erik is, de jelezték, hogy mandátumaikat nem adják vissza. A jelek szerint a megkezdett tisztogatások belháborúba csapnak át, Volner János pedig naponta hoz nyilvánosságra egyre kritikusabb hangvételű bejegyzéseket, közleményeket korábbi társairól.

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Ennyit a cserdi csodáról: eltűnt százmilliók, bűnöző zugügyvéd, bebukott projektek

Exkluzív 2020 október 22.
Három nagy cserdi uniós beruházásra nyújtott támogatás is érintett lehet abban a büntetőügyben, amelyeknek a kirobbanása előtt vetett véget életének a Baranya megyei kistelepülés, Cserdi polgármestere, Bogdán László – tudta meg a PestiSrácok.hu. A polgármesteri hivatal 80 oldalas átadás-átvételi jegyzőkönyvéből kiderül, hogy csaknem 400 millió forint tűnhetett el a település számláiról: ezek között szerepel az a 265 millió forintos kerékpárút építésre kapott összeg, amihez még hozzá sem nyúlhattak volna, és két másik nagy projekttel is gondok lehetnek, azok kifizetett forrása is hiányos. A háromból kérdéses, hogy akár egy is sikerrel zárul-e. A terményraktár a legnagyobb jóindulattal 70 százalékos készültségi szinten van, de az összes pénzből már csak 13 millió maradt, a bölcsőde kiviteli tervei ugyan már kész vannak, de egy kapavágás sem történt, a pályázati támogatásnak ehhez képest már a negyede elfogyott. A kerékpárútra kapott pénz hiánya az egész megye kerékpárút-hálózati fejlesztését, 9 kistelepülés közös projektjét veszélyezteti. A százmilliók eltűnésében közrejátszhatott egy pécsi jogtanácsos, akire Bogdán a projektek irányítását bízta. A PestiSrácok megtudta, hogy a férfit a gazdasági tevékenységtől már korábban eltiltották, és csalás miatt, egy másik ügyben éppen a napokban ítélték több éves letöltendő börtönbüntetésre. Portálunknak exkluzív nyilatkozatot adott annak a közös önkormányzati hivatalnak a vezetője, ahová Cserdi is tartozik. Papp Gizella többek között arról beszélt, hogy Bogdán László roma felzárkóztatásra kapott forrásnak hazudta a kerékpárútra nyert támogatást és az egészet elköltötték – mivel ők nem ismerték a pénz eredetét és célját, a költéseket fedező csapatépítésről, mentorálásról, tanácsadásról szóló tízmilliós számlák sem tűntek aggályosnak. Tényfeltáró helyszíni riportunk után Cserdi kapcsán legfeljebb egy dolog tűnhet majd csodának: hogy mindaz, ami a csillogtatott színfalak mögött a faluban valóban történt, csak most bukott ki.