kerék-bárczy szabolcs
Vágó veszi át Kerék-Bárczy helyét
A DK média munkacsoportját is vezető politikus a pártból távozott Kerék-Bárczy Szabolcs helyét veszi át, hogy folytassa a munkát, és legjobb tudása szerint képviselje a kerületben élőket – írja a DK közleményében.Gyurcsány a PS-nek: "Persze, hogy nyerni akarok 2018-ban, de Kerék-Bárczy tönkretesz minket" (VIDEÓ és GALÉRIA)
Elmentünk Gyurcsány Ferenc mai, Nyugatinál tartott fogadóórájára, hogy mikrofonvégre kapjuk a Demokratikus Koalíció pártelnökét, és megtudjuk, igaz-e, amit korábbi bizalmi embere, a pártból múlt héten kiugrott, de a magyar politika legnagyobb ejtőernyősének számító Kerék-Bárczy Szabolcs mondott, hogy Gyurcsány és a DK 2018-ban nem is akar választást nyerni, csak az a cél, hogy néhány politikusuk képviselői helyhez jusson, és hogy maga alá gyűrje az MSZP-t.A baloldalt gyűrné maga alá Gyurcsányék pártja 2018-ig
Nem értett egyet a csütörtökön a Demokratikus Koalícióból kirúgott Kerék-Bárczy azzal a pártstratégiával, amely szerint a DK tulajdonképpen nem is készültkormányváltásra 2018-ban, mindössze a baoldalon venné át a hatalmat. A DK alelnöke szerint nincs helye a pártban „ilyeneknek”.Kerék-Bárczy szerint értelmetlen még egy baloldali formációt létrehozni és kormánymegváltó ötletei vannak
Értelmetlen még egy baloldali formációt létrehozni Magyarországon - mondta az ATV-ben Kerék-Bárczy Szabolcs, aki nem cáfolta, hogy hamarosan egy most formálódó párt munkájában kíván részt venni. A DK-ból kilépett politikus szerint nyitni kell azok felé, akik nem gyűlölik ugyan a baloldalt, de nem onnan várják a kormányváltó erőt Kerék- Bárczy jövő tavaszra tervezi az új formáció szervezeti kereteit megalkotni.Ajánljuk még