keresztényüldözés
Elérkezett az idő, amikor tettekkel kell védeni a kereszténységet
Donald Trumpról sokszor elhangzik, hogy keményen megmondja a magáét, aztán sokan azt mondják, lehet, hogy a jövőben nem is lesz belőle semmi. A másodszorra megválasztott amerikai elnök azonban beiktatását követően kis túlzással már most aktívabb volt, mint a demokrata kormányzat négy év alatt, akik csupán a rombolásban jeleskedtek. Trump a szavakat gyorsan tettekre váltotta és váltja, hiszen például ugyan erősödik a kereszténység melletti kiállás, tenni azonban egészen más dolog, mint mellet döngetni. A régi-új republikánus elnök azonban nem húzta az időt ebben a kérdéskörben sem, most a keresztények védelmét jelentette be, és itt a szavakon túl már a tettek beszélnek. Pajor András atya a modern keresztényüldözésről: Majd ők megunják, hogy pusztítanak, mi építsünk!
Hogyha az ember Európán végigtekint és egyáltalán a nyugati világon, akkor valóban a statisztikák is arra utalnak, hogy a kereszténység a legüldözöttebb vallássá vált – vélekedett a PestiSrácok.hu-nak nyilatkozva Pajor András atya. A Keresztény Kulturális Akadémia elnöke szerint a keresztényüldözés ott kezdődik, hogy olyan közvélemény-formáló bázisok jelennek meg – cikkek, képriportok, híresztelések sajtóban, médiában, politikai felszólalásokban –, amelyek a keresztényellenes oldalról származnak, és a kereszténység lejáratására utalnak. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.