Pesti Srácok

Ferenc pápa: a keresztényeket a mai világban is üldözik és megölik hitükért

null

Ahogyan kétezer évvel ezelőtt, ma is üldözik a keresztényeket, akik életüket áldozzák hitükért – mondta az első vértanú, Szent István ünnepén Ferenc pápa, aki az apostoli palotáknak a Szent Péter térre néző ablakából beszélt kedden.

Az egyházfő elmondta, hogy az Apostolok Cselekedetei szerint István jó reputációval bíró, irgalmas ember volt, aki a szegényeknek segített, és éppen ezért nem volt képes lemondani hite tanúsításáról.

– idézte fel Ferenc pápa az első században, Jeruzsálemben élt Szent István történetét. A pápa Istvánnal a keresztényeket üldöző Saul alakját állította szembe, aki nem más, mint a későbbi Pál apostol. Hangsúlyozta, hogy kétezer év elteltével a keresztényekkel szembeni üldözés ma is folytatódik, "nagyon sokan szenvednek és meghalnak Krisztusba vetett hitükért". Ferenc pápa hozzátette: a keresztényeket diszkrimináció is éri csak azért, mert az evangélium tanítása szerint élnek.

PestiSracok facebook image

– jegyezte meg Ferenc pápa. Hozzátette, hogy kívülről talán úgy tűnik, mintha a keresztény testvérek igyekezete kudarcra lenne ítélve, de áldozatuk magja csírázik, ahogyan az Szent István korában is bekövetkezett, és képes lesz megváltoztatni a szíveket, és megmenteni az embereket.

– kérdezte a pápa. Ferenc pápa közelségét fejezte ki a diszkriminációt elszenvedő keresztény közösségekhez, és arra buzdította őket, tartsanak ki a mindenki iránti szeretet gyakorlásában, békésen harcolva az igazságosságért és a vallási szabadságért. A vértanú közbenjárását kérte a háborútól kínzott népekért.

– mondta Ferenc pápa.

Az üldözött keresztények helyzetét követő Open Doors amerikai szervezet keddi jelentése szerint a nigériai Plateau állam területén december 24-én legalább 160 embert gyilkoltak le a többségében keresztény falvakban, további 300 ember pedig megsebesült a fegyveres támadásokban, amelyek mögött muzulmán fegyveres csoportok állnak. A szervezet idei adatai szerint meghaladja a 360 milliót az üldözött keresztények száma a világon. A legtöbb keresztényt hitük miatt Nigériában ölték meg, több mint ötezer embert.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Gregorio Borgia

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.