kÍ klaksvík
Szégyenteljes játék, váratlan vereség – Ferencváros–KÍ Klaksvík 0–3
A nagy álom szertefoszlott a Groupama Arénában, a feröeri KÍ már az első félidőben eldöntötte a meccset. A Ferencváros csapata szétesetten játszott, és a legnagyobb baj, hogy a motiváltság is csak ritkán volt látható. Csercseszov mester komoly bukása volt már a tavaszi szezon is, de ezt a selejtező meccset sokáig nem fogja elfelejteni egy Fradi-drukker sem. A magyar csapat így a BL mellett az Európa-ligától is el kell köszönjön, és a Konferencia-ligában folytathatja ahol a Shamrock Rovers lesz az ellenfél.A Ferencváros labdarúgócsapata a Groupama Arénában vívhatja ki a továbbjutást szerda este a BL-ben
Egy éve ugyanúgy idegenbeli döntetlennel kezdte a labdarúgó Bajnokok Ligáját a Ferencváros, mint múlt héten a feröeri KÍ Klaksvík ellen, amelyet így szerdán, a hazai visszavágón kell felülmúlnia a selejtező első fordulójában. A sorozatban ötszörös magyar bajnok együttes múlt kedden a szűk és műfüves pálya, valamint a hűvös idő miatt nem tudta érvényesíteni nagyobb játéktudását, de az Üllői úton a szigetországi együttes érezheti majd magát hasonlóan kényelmetlenül.A Fradi olyat tett, amire évtizedek óta nem volt példa
A labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójában a Ferencváros csapata 0–0-s döntetlent ért el a feröeri bajnok Klaksvík otthonában. Az utóbbi években a vereség elkerülése sem volt túl gyakori Klaksvíkban az aktuális vendégcsapatnak, az viszont még ritkább, hogy valaki kapott gól nélkül tudjon távozni a szigetországból.A küzdeni akarás megvolt, a játék még döcögött – Labdarúgó BL-selejtező: KÍ Klaksvík–Ferencváros 0–0
Megkezdte idei Bajnokok Ligája-szereplését a Ferencváros labdarúgó-csapata. A magyar bajnok a feröeri aranyérmes KÍ Klaksvík ellen lépett pályára, idegenben. Küzdelmes mérkőzésen a Fradi kissé még döcögős játéka nem volt elég a győzelemhez, azonban a visszavágón remélhetőleg nem okoz majd gondot a továbbjutás kivívása.Ajánljuk még