kiberpandémia
A világjárvány után jöhet az internetleállás?
Ismerkedjünk meg egy új kifejezéssel: kiber-pandémia. Lehet, hogy most még ismeretlenül hangzik, de higgyék el: nem sokáig lesz így. A pandémiát ismerjük – világjárványt jelent. A kibernetika, kibertér, kiberbűnözés, kibertámadás, kibervédelem szavakkal szintén rendszeresen találkozunk. Általánosságban minden kiber, ami informatikai eszközökkel, számítógépes hálózaton, illetve az interneten történik. A kiber-pandémia tehát: egy világméretű informatikai járvány, egy mindent megfertőző online vírus. Politikai Hobbista – Összeomolhat-e az európai energiahálózat? (Videó!)
A Világgazdasági Fórum – Bill és Melinda Gates alapítványával, valamint a patinás John Hopkins egyetemmel közösen – 2019 októberében egy pandémiás szimulációt rendezett, ahol egy denevérekről sertéseken keresztül, majd pedig már emberről emberre is terjedő vírus söpört végig a világon, halálesetek millióit és súlyos gazdasági károkat okozva. Ismerős? Nem véletlenül. A szimuláció alig néhány hónappal később megvalósult, és ma is tart. Covid-19-nek hívják. Idén júliusban a Világgazdasági Fórum újabb szimulációt rendezett. Ezúttal egy online vírus, egy úgynevezett kiberpandémia jelenségét vizsgálták – például, ha terroristák fertőzik meg összehangoltan a világméretű hálózatokba bekötött számítógépeket. És emiatt esetleg a kormányok úgy döntenek, hogy lekapcsolják az internetet, vagy legalábbis korlátozásokat vezetnek be. És mi van, ha nincs valós támadás, de mégis elhitetik a lakossággal a veszélyt, és ezzel legitimálják a magánéletünk fölötti uralmat a technológiai óriáscégek? Megannyi kérdés, amire nincs megnyugtató válasz... de a műsorból azért kiderül néhány lehetőség. A Politikai Hobbista csütörtöki teljes adását ITT tekinthetik meg. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után